szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az egészségügyi minisztérium azt is tervezi, hogy előrébb hozza az őszi szünetet.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Kötelező beoltatniuk magukat a pedagógusoknak Ukrajnában, amire novemberig kaptak haladékot, különben az úgynevezett országos karantén ideje alatt nem dolgozhatnak, és így munkabért sem kapnak. Régiónként eltérő korlátozásokkal járó óvintézkedések rendszerét nevezik karanténnak Ukrajnában, ezt legutóbb szeptember 20-án hosszabbította meg a kormány az év végéig. Az egészségügyi minisztérium ezen felül javasolta, hogy az iskolákban hozzák előre október 18-ra az őszi szünet kezdetét.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter elmondta, hogy az utóbbi időszakban romlott a járványhelyzet, már naponta diákok százait diagnosztizálják koronavírus-fertőzéssel és tanulók ezrei tanárokkal együtt kerülnek emiatt házi karanténba.

Az ukrán tudományos akadémia szerdán közzétette legfrissebb előrejelzését, amelyben azt prognosztizálja, hogy a hónap végéig Ukrajnában elérheti a napi 20 ezret az új fertőzöttek száma.

Ukrajnában szerdára 16 309 esettel 2 578 394-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 471-gyel 59 523-re, az aktív betegeké pedig több mint kilencezerrel 214 510-re emelkedett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!