Öngyilkos lett egy korrupcióval gyanúsított kínai tábornok
Öngyilkos lett egy kínai hadseregtábornok, miután korrupció gyanújával augusztus végén vizsgálatot indítottak ellene. Csang Jang pekingi lakásában november 23-án felakasztotta magát.
Öngyilkos lett egy kínai hadseregtábornok, miután korrupció gyanújával augusztus végén vizsgálatot indítottak ellene. Csang Jang pekingi lakásában november 23-án felakasztotta magát.
MTI
A 81 éves Berlusconi a nőket is kenterbe veri, ha fiatalító beavatkozásokról van szó, Donald Trumppal pedig nemcsak politikai kérdésekről tárgyalhatna, ha találkoznának, hanem sminktippeket is adhatnának egymásnak.
hvg.hu
Három lehetőség kínálkozik a patthelyzet feloldására – írja szerzőnk, a Humboldt Egyetem oktatója.
Hegedűs Dániel
Egy Szu-30-as orosz vadászrepülőgép a múlt héten befogta, azaz veszélyesen megközelítette, és egy ideig kísérte az amerikai haditengerészet egy P-8A Poseidon típusú tengeri járőrrepülőgépét a Fekete-tenger felett – közölte kedden az amerikai védelmi minisztérium.
MTI
Az állattal végző vadász szerint három települést tartott rettegésben.
hvg.hu
Aljas játékban vizsgázott jól a Washington Post, ahogy azt a lap maga tárta fel. Radikális jobbosok olyan történetet akartak eladni az újságnak, amely beleillett egy republikánus szenátorjelölt által elkövetett zaklatásokba, de nem volt igaz.
G. M.
A vulkánban fortyogó láva ugyan már látszik, de még mindig csak hamufelhők és úgynevezett lahar jön a tűzhányóból.
hvg.hu
A kisváros polgármesterének valószínűleg politikai okokból mentek neki.
MTI
Letartóztattak egy húszéves ausztrál férfit, aki a gyanú szerint terrortámadást tervezett végrehajtani a Melbourne központjában minden évben megrendezett újévi partin.
MTI
Az elszabadult vonat halálra gázolt két embert, majd egy személyvonattal ütközött.
MTI
Kiderült, mi volt az az elektromos hiba, amelyről a kapitány beszámolt még az eltűnés előtt.
MTI
Martin Schulz jelezte: nyitott a tárgyalásokra, de pártja nem lép feltétlenül ismét kormányra a CDU-val és bajor testvérpártjával, a Keresztényszociális Unióval (CSU).
MTI
Nyolc év szabadságvesztésre ítéltek egy tizenhét éves lányt hétfőn Dániában, mert robbantásos merényletet tervezett két iskola ellen.
MTI
A bíróság több mint 130 embert küldött halálsorra, 185-öt életfogytiglani börtönre ítélt, majdnem kétszáz másikat pedig börtönbüntetésre.
MTI
Nemhogy büntetésre nem kell számítania Mugabénak, még ünnepelni is fogják.
hvg.hu
A 22 éves blogger egy gyárból 2016-ban kiszivárgott mérgező anyagról írt, 7 évre ítélték.
MTI
Több mint 100 rénszarvas halt meg négy nap alatt a skandináv országban.
hvg.hu
Fedélzetén nyolc, vélhetően észak-koreai férfi holtestével sodródott partra egy hajó Japán partjainál – tudatták a helyi hatóságok hétfőn.
MTI
A manhattani Trump Tower, az amerikai elnökké lett milliárdos eredeti otthona turisták kedvelt állomása lett, aminek nem feltétlenül örülnek a lakásuk értékcsökkenésével szembenéző tulajdonosok.
Nagy Gábor
Bali szigetén az Agung vulkán a hét végén tört ki, hamut lövellve a magasba.
MTI