Az ország, ahol eltörölhetik a miniszterelnöki posztot
A török központi választási bizottság április 16-ára kiírta az alkotmánymódosításról szóló népszavazást. Arról voksolnak, eltöröljék-e a miniszterelnöki posztot.
A török központi választási bizottság április 16-ára kiírta az alkotmánymódosításról szóló népszavazást. Arról voksolnak, eltöröljék-e a miniszterelnöki posztot.
MTI
Az Apple vezérigazgatója szerint globális kiterjedésű felvilágosító kampányt kell indítani a közösségi médiafelületeket elöntő álhírek ellen.
MTI
Erős földrengés volt a Fülöp-szigetek déli részén, legkevesebb négy ember életét vesztette, több mint százhúsz megsérült, sok épület és az energiahálózat egy része megrongálódott, fennakadások keletkeztek a közlekedésben.
MTI
Az amerikai NBC televízió hírszerzési forrásokból származó értesülései szerint Moszkva állítólag fontolgatja Edward Snowden kiadását az Egyesült Államoknak.
MTI
Vidáman pózol második miniszterelnök vendégével Donald Trump. Az amerikai sajtó megfogalmazása szerint ők ketten golfdiplomáciába kezdtek.
hvg.hu
Új beutazási rendelet kiadását fontolgatja az amerikai elnök, miután egy fellebbviteli bíróság csütörtökön elutasította a korábbi felfüggesztése miatt benyújtott kormányzati fellebbezést.
MTI
Még fél év sem telt el a riói nyári olimpiai játékok vége óta, de a létesítmények jó része már most pocsék állapotban van.
hvg.hu
Több órán át tartott az egyetemista tüntetők és a rendőrség újabb összecsapása az olaszországi Bolognában pénteken, ahol a hallgatók egy része napok óta tiltakozik, másik részük viszont a tüntetések végét sürgeti.
MTI
Évi egymillió eurós járadék illeti meg meggyilkolt férje, Maurizio Gucci örökségéből Patrizia Reggianit, aki bérgyilkossal ölette meg hűtlenné vált hitvesét – így foglalt állást egy milánói fellebbviteli bíróság.
MTI
Az őszi ülésszak kezdete előtt, augusztus végén vagy szeptember elején érkezhet hivatalos látogatásra Londonba az amerikai elnök – írja a The Guardian. A lap szerint a kormány letett arról a tervéről, hogy felkérje Donald Trumpot, tartson beszédet a képviselőknek a parlament épületében.
hvg.hu
Visszavonta kínai kutatók májátültetésekről szóló tanulmányát egy nemzetközi orvosi szaklap, mert fennáll a gyanú, hogy kivégzett elítéltek szerveinek átültetését rögzítő adatokat is felhasználtak a kutatásban.
MTI
Összesen mintegy 360 kilogramm kokaint találtak két kelet-angliai strandon a napokban; a tasakokba csomagolt kábítószer feketepiaci értéke csaknem 50 millió font, vagyis több mint 18 milliárd forint – közölte pénteken a brit bűnüldözési hivatal.
MTI
Molotov-koktélt gyújtott meg egy férfi pénteken egy hongkongi metrókocsiban, legalább tizenegyen megsérültek – jelentette a helyi média.
MTI
Tiltakoznak a túlélők és az áldozatok hozzátartozói a lavina által betemetett közép-olaszországi hegyi szálloda, a Hotel Rigopiano katasztrófájának megfilmesítése ellen.
MTI
Rendőrök szabadítottak ki kilenc bevándorlót egy hűtőkocsiból Hollandiában, miután a jármű rakterében rejtőzködők annyira fáztak, hogy egyikük inkább értesítette a hatóságokat - közölték az illetékes szervek pénteken.
MTI
Robbantásos merényleteket tervezett egy 16 éves lány Dániában két iskola ellen - közölte Lise-Lotte Nilas dán ügyész.
MTI
A Golden Globe és az Oscar közötti időszak a hollywoodi bulik ideje. Ilyenkor Los Angeles előkelő városrészein megannyi partit rendeznek ügynökségek, cégek és lobbicsoportok. Az egyikük most lefújta idei buliját.
hvg.hu
Az elmúlt 13 hónap legsúlyosabb konfliktusai sok halottat és sebesültet eredményeztek Ukrajnában, mindkét fél megsérti a minszki megállapodásban rögzített tűzszünetet.
hvg.hu
Őrizetbe vett a francia rendőrség pénteken négy embert, köztük egy 16 éves lányt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet készítettek elő a dél-franciaországi Montpellier-ben - közölték nyomozati források.
MTI