"Európa bűnbakja: Orbán Viktornak pedig igaza van" – velünk foglalkozik a külföldi sajtó

A WSieci című lengyel hetilap szerint a magyarokat nem kell "ostorozni" azért, amit a migránsügyben tesznek, sőt köszönet jár nekik, a The Daily Telegraph brit napilap szerint Magyarország az Európai Unió külső határának védelmére tett lépéseivel csak arra reagál, hogy az EU kudarcot vallott a tömeges migráció kezelésében. A Die Presse osztrák napilap azt írja, Orbán Viktor a németországi eljárás által igazolva érezheti magát, a Frankfurter Allgemeine német lap pedig azt elemezgeti, hogy Magyarország képviselőinek mostanában nehéz dolguk van a német beszélgetős műsorokban.

MTI MTI



Széles Gábor és Szaniszló Ferenc feketelistára került Ukrajnában
 

Széles Gábor és Szaniszló Ferenc feketelistára került Ukrajnában

Széles Gábor magyar üzletember mint az Echo Televízió tulajdonosa, Szaniszló Ferenc, a tévé műsorvezetője, Gyöngyösi Márton jobbikos politikus és Szaniszló Adrienn, a Jobbik frakciójának külügyi munkatársa is felkerült mások mellett azoknak a személyeknek a listájára, akiket Ukrajna szankciókkal sújt a Krím-félsziget Oroszország általi elcsatolásával és a kelet-ukrajnai válsággal összefüggésben.

MTI MTI


Egyből ötezer bevándorló érkezett Horvátországba
 

Egyből ötezer bevándorló érkezett Horvátországba

Szerbia folytatja a menekültáradat átirányítását az uniós országokba, egy nap alatt ötezernél is több bevándorló érkezett Horvátországba. A horvátok azt mondják, egyelőre még kézben tartják a dolgokat, de nagyobb hullám esetén más módszerekhez kell nyúlniuk. De nem kerítésre célzott.

MTI MTI

Jó házigazdának akarnak tűnni a balkáni országok
 

Jó házigazdának akarnak tűnni a balkáni országok

A nyugat-balkáni államok sincsenek felkészülve a menekültáradat fogadására, mégis nyitottak, és elítélik Magyarország menekültekkel szembeni magatartását. Meg is van erre a jó okuk: ők még csak igyekeznek az Európai Unióba.

Kálmán Attila Kálmán Attila