Sietnek az EP-ben, már holnap szavaznak a 120 ezer menekült áttelepítéséről
 

Sietnek az EP-ben, már holnap szavaznak a 120 ezer menekült áttelepítéséről

Az Európai Parlament (EP) sürgősségi eljárással, már csütörtök délelőtt szavaz arról az európai bizottsági javaslatról, amelynek értelmében 120 ezer menekültet telepítenének át Görögországból, Olaszországból és Magyarországból más tagállamokba - döntött az EP plenáris ülése szerdán Brüsszelben.

MTI MTI


Bekérette a román külügy a bukaresti magyar nagykövetet
 

Bekérette a román külügy a bukaresti magyar nagykövetet

A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a nagykövettel több témában ismertették a román álláspontot, így a Budapest által a magyar-román határra tervezett kerítés megépítéséről, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek Victor Ponta román miniszterelnökre vonatkozó "elfogadhatatlan" nyilatkozatairól, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott múlt heti erdélyi látogatásáról.

MTI MTI

Szlovénia készen áll a menekültek fogadására
 

Szlovénia készen áll a menekültek fogadására

A menekülttáborok készen állnak a menekültek fogadására. Ha több mint 500 menekült érkezik Ljubljanába, csarnokokat is megnyitnak nekik. A civil segítők is készen állnak a kisgyerekes családok fogadására. A határok lezárását egyelőre nem tervezik.

hvg.hu hvg.hu




Zászlóbontás
 

Zászlóbontás

Háttérbe szorult és reménytelenné vált az izraeli–palesztin konfliktus rendezése, miközben a Gázai övezetben egyre kilátástalanabb a helyzet.