Meghalt Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt alapítója
A szívelégtelenségben szenvedő politikust 65 éves korában, hétfőn érte a halál.
A szívelégtelenségben szenvedő politikust 65 éves korában, hétfőn érte a halál.
A szeptember 1-jén életbe lépett újabb tűzszünet óta most először haltak meg harcok következtében ukrán katonák. A kijevi hadműveleti parancsnokság hétfői jelentésében arról írt, hogy feszültebbé vált a helyzet a frontvonalnál.
A pirotechnikusok 3,7 négyzetkilométernyi mezőgazdasági földterületet tisztítanak meg az aknáktól a következő százhúsz napban az Európai Unió támogatásával. Karlovactól délre baleset történt hétfő délután: egy aknakereső meghalt, egy másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Az uniós belügyminiszterek mai tárgyalásuk során alapvetően megállapodtak a 160 ezres számban. Végleges döntés októberben várható.
A német kormány humanitárius szükséghelyzetre hivatkozva döntött a Magyarországról indult emberek beengedéséről, és hangsúlyozta, hogy az intézkedéstől függetlenül továbbra is érvényesek a menekültügyet uniós szinten szabályozó úgynevezett dublini szabályok.
"Amikor azt mondom, hogy a plébániáknak be kell fogadni a bevándorlókat, az nem azt jelenti, hogy feltétlenül a plébánián kell élniük, hanem a plébániához tartozó közösségnek kell helyet keresni számukra" - részletezte korábbi nyilatkozatát a pápa egy interjúban. Ferenc pápa, aki maga is migráns családból származik, azt mondta, Európa nagymama korba lépett, és csak a bevándorlók menthetik meg.
A görög hatóságok több ezer menekültet tartóztattak fel, másrészt azok, akik már Szerbiában voltak, elindultak a szerb-magyar határ felé, illetve már át is jutottak azon, ezért jelenleg legfeljebb 2000 menekült lehet Szerbiában.
Megkezdődött délután az EU-s belügyminiszterek rendkívüli tanácskozása a migrációs helyzet kezeléséről. A szlovák belügyi tárca vezetője arról beszélt, hogy nem állították vissza a magyar határon az ellenőrzést, csak fokozták a rendőri jelenlétet.
Malcolm Turnbull személyében új kormányfője lesz Ausztráliának, Tony Abbott jelenlegi miniszterelnök ugyanis elvesztette hétfőn az ellene kezdeményezett bizalmi szavazást a kormányzó Liberális Párton belül. Az országnak két éven belül negyedszer lesz új miniszterelnöke.
"Ahogy értesülést kapok arról, hogy bármilyen veszély fenyegeti a határainkat, elkezdjük az ellenőrzést" – közölte Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök. Az Európai Bizottság elnökével közölte, hogy Lengyelország nem fogadja el a bizottság által javasolt kvótákat, annyi menekültet fogadnak, amennyit megengedhetnek magunknak, eggyel sem többet vagy kevesebbet – mondta.
A cseh miniszterelnök-helyettes és a miniszterelnök is éles szavakat talált a jelenlegi menekülthelyzettel és Németország döntéseivel kapcsolatban. Szerintük le kellene zárni a schengeni határokat, és azokat kívülről, nem pedig belülről kell védeni.
A most tervbe vett második szakasz a gyanús hajók átvizsgálását jelentené, valamint annak megakadályozását, hogy a zömmel Líbiából útnak induló, menekültekkel zsúfolt vízi járművek eljussanak az olasz partokig. A művelet harmadik szakaszára – a líbiai parti vizekre való behatolásra, a csempészhajók elindulás előtti megsemmisítésére – az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása hiányában egyelőre nem akar vállalkozni az unió.
A "piszkos bomba" nem atomfegyver, hanem hagyományos robbanószerrel párosított sugárzó anyag, amely robbanásakor radioaktív anyaggal szennyezi a környezetet. Irán szerint megvan a veszélye, hogy a terroristák ilyet készítsenek és be is vessék.
A dél-olaszországi Lampedusa szigetén szeptember 17-én tervezik megnyitni a menekültek regisztrálására szolgáló első olaszországi pontot, az úgynevezett hot spotot – írta hétfőn a Corriere della Sera. A lap szerint Olaszország attól tart, hogy a szárazföldi határok lezárásával újra a Földközi-tengeren keresztül indul majd neki sok menekült.
Több uniós tagállam, köztük Dánia, Bulgária és Szlovákia is ajánlott fel segítséget Magyarországnak az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
A németországihoz hasonló határellenőrzést vezet be Ausztria a magyar–osztrák határon.
Rihards Kozlovskis lett belügyminiszter nem utazik el hétfőn Brüsszelbe az uniós belügyminiszterek rendkívüli tanácskozására, mert a lett kormánykoalícióban nincs egyetértés a menekültek befogadását illetően.
Ideiglenes jelleggel határellenőrzéseket vezetett be Szlovákia a magyar és osztrák határon lévő átkelőhelyein – közölte a szlovák belügyi tárca sajtóosztálya hétfőn.
Franciaország és Németország "nagy nyomást fog gyakorolni" hétfőn Brüsszelben, hogy az Európai Unió határainál létrejöjjenek a regisztrációs központok (hot spot) azért, hogy "Európa tiszteletben tudja tartatni a határait" – mondta Francois Hollande francia államfő.
Az osztrák kancellár humanitárius tevékenységre 2200 katonát vezényel a határhoz.