Saját apja ellen indított fegyelmit Marine Le Pen
Fegyelmi eljárást indított a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen saját apja, egyben a párt alapítója és egykori elnöke, Jean-Marie Le Pen ellen.
Fegyelmi eljárást indított a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen saját apja, egyben a párt alapítója és egykori elnöke, Jean-Marie Le Pen ellen.
Százezertől negyedmillió dollárig terjedő összegű fejpénzt tűzött ki az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet tizenegy vezetőjére a szomáliai kormány csütörtökön.
A lengyel katonai ügyészség (NPW) honlapján csütörtök délután megjelent a Szmolenszk mellett 2010-ben lezuhant elnöki különgép fekete dobozában rögzített adatok legújabb leirata és az ehhez kapcsolódó két szakértői vélemény, amelyek egyike kétségbe vonni látszik azt a korábban sugallt magyarázatot, miszerint a lengyel légierő parancsnoka nyomást gyakorolt a pilótákra.
Légicsapást mértek a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség repülőgépei csütörtökön a védelmi minisztérium épületére a jemeni fővárosban, Szanaában, amelyet a síita húszi felkelők és szövetségeseik tartanak ellenőrzésük alatt - számoltak be róla helyi szemtanúk.
Vlagyimir Putyin olyan szentképet adott görög miniszterelnöknek, amit a nácik raboltak el Görögországból. Alekszisz Ciprasz moszkvai látogatásán kapta az ajándékot – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Tiltakozó jegyzéket küldött a szerb külügyminisztérium csütörtökön a belgrádi albán nagykövetnek, s abban Belgrád tiltakozását fejezi ki Edi Rama albán miniszterelnök egy közelmúltbeli, Albánia és Koszovó egyesítésére vonatkozó kijelentése miatt.
Közérdekű adatigényléssel betekintést kér az érettségi feladatokba egy német diák. Arra kíváncsi, hogyan reagálnak.
A következő két napon komolyabb forgalomnövekedésre számítanak Romániában amiatt, hogy a hétvégén ünneplik az ortodoxok a húsvétot – erre figyelmeztetett csütörtökön a román belügyminisztérium.
Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának nyolc volt tagja, köztük Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt képviselője ellen - közölte csütörtökön a vádhatóság.
Kigyulladt és elsüllyedt egy komphajó a dél-thaiföldi turistaparadicsom, Phuket közelében. A balesetben egy izraeli kislány meghalt, a többi utas életét azonban sikerült megmenteni – közölte csütörtökön a helyi rendőrség.
Heinz Fischer osztrák elnök a legtöbb nyugati ország vezetőjéhez hasonlóan nem vesz részt Moszkvában a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulójára szervezett májusi ünnepségeken – jelentette be csütörtökön az osztrák elnöki hivatal.
Közel hatvan éve nem volt példa arra, ami a hét végén megrendezendő Amerika-csúcsértekezlet egyik fő eseménye lesz: találkozik és vélhetően kötetlen beszélgetést folytat egymással az Egyesült Államok és Kuba elnöke. Bár a konferencia az ünneplés jegyében is telhetne, megfigyelők erre nem sok esélyt látnak a Washington és Caracas közötti újabb diplomáciai csatározás miatt.
A szabályoknak megfelelően jártak el, amikor 2010-ben kiadták a pilótaengedélyt a Franciaországban lezuhant Germanwings-gép másodpilótájának, aki a feltételezések szerint szándékosan vezethette hegyoldalnak az utasszállítót március végén – jelentette be kedden a német szövetségi légügyi hivatal (LBA).
Irak kérésére fegyveres erőket küld Svédország a közép-keleti országba, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni küzdelem támogatására - jelentette be csütörtökön a svéd kormány.
Elfogták azt a férfit, aki lelőtt három embert és többeket megsebesített a milánói központi bíróság épületében csütörtökön - közölte Angelino Alfano olasz belügyminiszter.
A nemzetközi jogvédő szervezetnek videós bizonyítéka van arra, hogy az oroszbarát felkelők kivégeztek legalább négy ukrán hadifoglyot. A katonák holttestéről készült felvételeken a fejükre és testükre leadott lövések nyomai láthatók, amelyek "kivégzésszerű gyilkosságról" tanúskodnak. Egy szakadár parancsnok egy ukrán lapnak azzal dicsekedett, hogy egymaga 15 hadifogollyal végzett.
Törökország ragaszkodik az európai uniós csatlakozás célkitűzéséhez – derül ki a külügyminisztérium szerda esti nyilatkozatából, amelyet Martin Schulznak, az Európai Parlament (EP) elnökének ankarai tárgyalásai után tettek közzé.
Márciusban több emberölést követtek el Salvadorban, mint az elmúlt évtized bármelyik más hónapjában, a jelenséget a bűnbandák közötti "tűzszünet" végével magyarázzák, amely újabb erőszakhullámmal fenyegeti a közép-amerikai országot.
Bűnbandák közel ezer tagját vették őrizetbe az Egyesült Államokban egy szervezett bűnözés elleni nagyszabású kampányban – közölte az amerikai Bevándorlási és Vámhivatal (ICE).
A hétvégi négy után további 31 magyart akar kimenekíteni a külügy a háború sújtotta Jemenből.