Tiltakoznak a hawaiiak a felépítendő óriástávcső ellen
 

Tiltakoznak a hawaiiak a felépítendő óriástávcső ellen

Mintegy háromszáz tüntető hawaii őslakos gyűlt össze helyi idő szerint csütörtökön a Mauna Kea vulkánon, hogy tiltakozzon a világ legnagyobb teleszkópjának megépítése ellen, számukra ugyanis szent hely a távcső építési helyszíne.

MTI MTI

Oroszország közvetve beszáll az Iszlám Állam elleni harcba
 

Oroszország közvetve beszáll az Iszlám Állam elleni harcba

Az IÁ intenzív toborzásba fogott Afganisztánban, és az emberei Tádzsikisztánba is behatolnak, amely mintegy 1350 kilométer hosszan határos Afganisztánnal. Ez a határvonal Moszkva véleménye szerint gyengén védett, ezért fegyverekkel fogják támogatni a tádzsik védekezést – írta a Kommerszant.

MTI MTI




Eljárás indul a Lufthansa ellen Franciaországban
 

Eljárás indul a Lufthansa ellen Franciaországban

A Germanwings-katasztrófa miatt Németországban egyre hangosabb a bírálat a pilótajelölteknek előírt pszichológiai alkalmassági vizsgálattal szemben, ami a kritikusok szerint nem ér semmit. Az ügyet vizsgáló francia ügyész szerint eljárás indul a légitársaság és anyacége, a Lufthansa ellen.

MTI MTI

Germanwings: Kicsomagolták a második fekete dobozt – fotók
 

Germanwings: Kicsomagolták a második fekete dobozt – fotók

A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal újabb fotókat tett közzé a francia Alpokban lezuhant Germanwings-gép második fekete dobozáról, amelyet csütörtökön találtak meg a roncsoknál. Ezeken a képeken már valamivel jobban kivehető az eszközt rejtő doboz formája.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


Helmut Kohl 85 éves lett ma
 

Helmut Kohl 85 éves lett ma

Angela Merkel kancellárral az élen számos jelenlegi és volt német és külföldi vezető köszöntötte születésnapja alkalmából Helmut Kohlt. A német egység kancellárjának nevezett konzervatív politikus pénteken tölti be 85. életévét.

MTI MTI

Kiseperték a lázadókat az ádeni elnöki palotából
 

Kiseperték a lázadókat az ádeni elnöki palotából

A nemzetközi légicsapások hatására a jemeni síita húszi lázadók elhagyták péntek hajnalban az ádeni elnöki palotát, amelyet előző nap foglaltak el – közölte egy meg nem nevezett magas rangú helyi tisztségviselő.

MTI MTI





Tilos az orosz hadsereget dicsőíteni Ukrajnában
 

Tilos az orosz hadsereget dicsőíteni Ukrajnában

Betiltottak Ukrajnában minden olyan filmet vagy tévésorozatot, amely kedvező színben tünteti fel az orosz vagy szovjet államhatalmi szerveket, köztük a mostani orosz hadsereget vagy akár az egykori szovjet állambiztonsági szolgálatot.

MTI MTI

Börtönbe megy Románia leggazdagabb embere
 

Börtönbe megy Románia leggazdagabb embere

Jogerősen 2 és fél év börtönbüntetéssel sújtotta egy bukaresti bíróság pénteken közzétett ítéletében Ioan Niculaét, Románia leggazdagabb üzletemberét, akit abban találtak vétkesnek, hogy törvénytelenül finanszírozott egy elnökválasztási kampányt.

MTI MTI




Kanadai jelentés: a magyar roma menedékkérők méltánytalan elbánásban részesültek
 

Kanadai jelentés: a magyar roma menedékkérők méltánytalan elbánásban részesültek

A Kanadába menedékkérelemmel érkezett magyar romák "méltánytalan elbánásban" részesültek jogászok, politikusok és állami tisztségviselők részéről és a kanadai menekültügyi rendszer "intézményes előítélettel" kezelte őket – állítja egy, a torontói York Egyetem és a londoni (Ontario tartomány) Nyugat-ontariói Egyetem menekültjogi szakértői által összeállított jelentés, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra.

MTI MTI