Fotók: Így dúltak fel egy benzinkutat a Charlie Hebdónál öldöklők

Biztonsági kamerás felvételek láttak napvilágot arról, ahogy a Kouachi fivérek kiraboltak egy benzinkutat Párizstól északra múlt hét csütörtökön. Ez egy nappal az után történt, hogy a két iszlamista 12 embert kivégzett a Charlie Hebdo című szatirikus lap szerkesztőségében. A fivéreket végül több mint kétnapos hajsza után, péntek délután lőtték le a rendőrök.



Németországban is felvonulnak a terror ellen

A muszlim szervezetek által kezdeményezett megmozduláson részt vesz Angela Merkel kancellár és Joachim Gauck államfő is. A demonstráció szervezői szerint a párizsi vérengzés elkövetői "nem a próféta becsületén esett sérelemért álltak bosszút, hanem elárulták a vallásunkat és bemocskolták muzulmán elveinket".


Újabb országban bukkantak fel az Iszlám Állam katonái

Első ízben erősítették meg hétfőn afganisztáni tisztségviselők, hogy hazájukban is tevékenykedik az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet. Ugyancsak hétfőn Kabulban bejelentették, hogy az afgán kormánynak hosszú huzavona után végre megvan az összes miniszterjelöltje.




Elengedett 53 politikai foglyot Kuba, Washington még többet akar

A kubai kormány kiengedett a börtönből 53 politikai foglyot annak a Washingtonnal kötött megállapodásnak köszönhetően, amelynek alapján a két ország rendezni kívánja viszonyát - közölte egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő hétfőn Washingtonban. Az információt az amerikai külügyminiszter is megerősítette.



Vérátömlesztéssel HIV-fertőzést kapott egy csecsemő Kínában

A kínai kislányt 2010-ben veleszületett szívbetegséggel műtötték egy helyi orvosi egyetem kórházában, és a kapott vér nyolc donortól származott. Egyiküké fertőzött volt. Évente országosan körülbelül tíz emberrel történik meg hasonló eset. A kislány most ötéves, és állapota rosszabbra fordult.




Párizsi forgatókönyveket gyakorolnak a brit terrorelhárítók

A párizsi terrortámadáshoz hasonló merényletek forgatókönyveit is beépítik a brit biztonsági szolgálatok elhárítási gyakorlataiba, és a brit hadsereget is felkészítik a válaszlépésekre - döntöttek a brit nemzetbiztonsági kabinet hétfői ülésén.



Osztrák közmédia: Magyarországon nincs is említésre méltó bevándorlás

Orbán Viktor bevándorlással kapcsolatos vasárnapi nyilatkozatával foglalkozott az osztrák közrádió adása. Szerintük az EU-tag Magyarországon nincs említésre méltó bevándorlás, viszont magyarok százezrei próbálnak szerencsét más uniós országokban, mert az Orbán-kormány alatti politikai és gazdasági helyzetben nem látnak perspektívát hazájukban.


Akár előre hozott választásokat is kiírhatnak Horvátországban

Egyes lapok szerint akár előre hozott parlamenti választások is lehetnek Horvátországban, miután Ivo Josipovic jelenlegi államfőnek, a szociáldemokrata vezetésű kormánykoalíció jelöltjének vasárnapi választási veresége az ellenzéki jobbközép elnökjelölttel, Kolinda Grabar-Kitaroviccsal szemben vereséget jelent az egész baloldal számára is.


Robbantani akartak Kínában

Hat, robbanószerkezettel felszerelt támadóval végzett a rendőrség az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen - jelentette az állami média hétfőn.


Szijjártó már inkább lezárná az amerikai-magyar vitát

Magyarországnak az az érdeke, hogy mielőbb rendezze a nyitott politikai kérdéseket az Egyesült Államokkal – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. Arról is beszélt, hogy három új amerikai beruházás érkezik Magyarországra.