Egymillió pár vállalt második gyereket tavaly Kínában

Eddig egymillió kínai házaspár jelezte, hogy élni kíván a második gyermek vállalását lehetővé tevő kedvezménnyel, miután a világ legnépesebb országában tavaly ismét enyhítettek a több mint három évtizedes korlátozó politikán.


Ismét van tanítás a pakisztáni iskolákban

Újrakezdődött a tanítás hétfőn Pakisztán iskoláiban, néhány héttel az ország történetének legvéresebb terrorcselekménye után. Egy pesavari katonai iskolát támadtak meg, 150-en haltak meg, köztük 132 diák.



Most először lesz női elnöke Horvátországnak

Kolinda Grabar Kitarovic jobbközép ellenzéki politikus nyerte meg a horvátországi elnökválasztás második fordulóját vasárnap. Ő lesz az ország első női elnöke. A horvát választási bizottság 99,42 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatai szerint Grabar Kitarovic, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség jelöltje a szavazatok 50,42 százalékát, míg Ivo Josipovic hivatalban lévő államfő a voksok 49,58 szerezte meg.












Német városokban is tüntettek, Berlinben 20 ezren voltak

Több német városban is demonstrációt tartottak vasárnap, a terrorizmus elleni párizsi történelmi tiltakozó felvonulással egy időben, a legnagyobb tüntetés Berlinben volt, ahol csaknem 20 ezren gyűltek össze a francia nagykövetség épületénél.




Megtalálták a lezuhant utasszállító fekete dobozát

A kutató-mentők vasárnap megtalálták az AirAsia légitársaság lezuhant repülőgépének fekete dobozát, a berendezést azonban egyelőre nem sikerült kiemelniük a tengerből - közölte Indonézia közlekedési minisztere.