Sikerült azonosítani a dél-koreai komptulaj holttestét
Azonosították a négy hónapja elsüllyedt dél-koreai komp tulajdonosának a holttestét – közölte kedden a dél-koreai rendőrség.
Azonosították a négy hónapja elsüllyedt dél-koreai komp tulajdonosának a holttestét – közölte kedden a dél-koreai rendőrség.
A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője átadta a malajziai szakértőknek keddre virradóra a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító gép két fekete dobozát.
Malajzia miniszterelnöke, Najib Razak bejelentette hétfőn, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője beleegyezett a szerencsétlenül járt maláj repülőgép adatrögzítőinek az átadásába.
Elindult az oroszbarát szakadárok kezén lévő Torez pályaudvaráról hétfő este a lelőtt maláj utasszállító repülőgép több mint 280 utasának holttestét szállító hűtővonat - jelentette a francia hírügynökségnek egy szemtanú.
Az évek óta véres polgárháborúban őrlődő Szíria légterébe irányította át egyik járatát a Malaysia Airlines azután, hogy annak szokásos útvonalán, Kelet-Ukrajna felett a múlt héten vélhetően lelőtték a légitársaság egy gépét - közölte hétfőn a Flightradar24 honlap.
Rakétatámadásra utalnak azok a sérülések, amelyek a csütörtökön lezuhant Malaysia Airlines gép roncsain láthatók, erről a Financial Times tett közzé egy fotót.
Szerencsétlenül fogalmazta meg mondanivalóját a CNN egyik riportere a maláj gép katasztrófájáról szóló bejelentkezésében. Azonnal észrevette a hibát, de a helyesbítéssel csak tovább rontott a helyzeten.
A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője beleegyezett a szerencsétlenül járt maláj repülőgép adatrögzítőinek az átadásába – jelentette be Malajzia miniszterelnöke hétfőn.
Oroszországnak rá kell bírnia a szakadárokat, hogy együttműködjenek a nemzetközi vizsgálattal – mondta Barack Obama amerikai elnök.
Kanada a maláj gép ukrajnai lelövéséért Oroszországot okolja, emiatt további, pontosan nem részletezett szankciókat léptetnek életbe. Az Európai Unió is készül a szigorúbb szankciókra. sőt Románia is szankciókat sürget.
Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy megvannak a bizonyítékai arra, hogy oroszbarát szeparatisták orosz rakétával lőtték le csütörtökön a Malaysia Airlines utasszállító gépét.
Gyilkosság, háborús bűnök és a repülőgép szándékos lelövése ügyében indított vizsgálatot a holland vádhatóság a maláj légitársaság MH17-es járatának katasztrófája miatt – közölte hétfőn egy ügyészségi szóvivő.
Oroszország azt állítja, hogy a maláj utasszállító gép múlt csütörtöki lelövését megelőzően az ukrán hadsereg BUK légvédelmi rakétarendszereket mozgatott a délkelet-ukrajnai "népfelkelők" állásainak körzetében. De közben azt is állítják, hogy nem észleltek rakétaindítást a lelövéssel egy időben, viszont a maláj géptől pár kilométerre egy ukrán harci gépet láttak. Hollandia háborús bűnök miatt indított vizsgálatot a lelőtt maláj gép miatt, amelynek fedélzetén 193 holland veszítette életét.
Légből kapott hírt közölt a The Sun című brit bulvárlap arról, hogy az arizonai Lake Havasu City városában lebontanának egy híres hidat, helyén pedig drogtanyát hoznának létre. Valójában a hidat idén nyáron felújítják.
A holland kormányfő kijelentette, hogy külpolitikai tevékenységének elsődleges célja a malajziai repülőgép szerencsétlenségében elhunyt holland áldozatok holttestének mielőbbi hazaszállítása, és csak ezután következik a felelősök megnevezésének és felkutatásának kérdése.
A budapesti Szabadság téri, a német megszállás áldozatainak emlékére készített emlékmű felállításáról cikkezett a Hospodárské Noviny című cseh és a Rzeczpospolita című lengyel újság.
Az ukrán elnök arra utasította hétfőn a fegyveres erőket, hogy szüntessék be a harcot a malajziai gép roncsainál, negyven kilométeres sugarú körben. Petro Porosenko ezt újságíróknak mondta, amikor Malajzia kijevi nagykövetségére látogatott.
A lelőtt maláj gép áldozatainak nagy száma holland nemzetiségű, így az ukrán kormányfő hajlandó átadni Hollandiának a koordináló szerepet a történtek kivizsgálásában és segítenek a holttestek Amszterdamba szállításában is.
Nem hűthették a csütörtökön lelőtt maláj gép áldozatainak holttestét – tapasztalták a helyszínen vizsgálatokat végző holland szakértők.
Áradást okozott a sok eső Törökország déli részén, két turista meghalt – jelentette hétfőn a Dogan török hírügynökség.