Nyugati országokkal smúzolna Fehéroroszország

Fehéroroszország megerősíti gazdasági kapcsolatait a nyugati országokkal, ha elhúzódik az ukrajnai válság – ezt mondta fehérorosz gazdasági miniszter az AP amerikai hírügynökségnek csütörtökön Londonban. Mikalaj Sznapkov az interjúban úgy fogalmazott, hogy a nyugati szankciókkal sújtott Oroszországnak sem lenne ellenére, ha Fehéroroszország megerősítené kapcsolatait ezekkel az államokkal.


Kiszabadulhatnak az al-Dzsazíra Egyiptomban bebörtönzött riporterei

Hazakerülhetnek az al-Dzsazíra hírtelevízió Egyiptomban fogva tartott újságírói. Egy újonnan hozott törvény felhatalmazza ugyanis az államfőt arra, hogy engedélyezze az országban vád alá helyezett, vagy már elítélt külföldiek hazatérését – közölte csütörtökön az egyik érintett fogoly ügyvédje az Ahram Online című egyiptomi hírportálnak.



Minden második bécsinek van bevándorlói háttere

Bevándorló háttérrel rendelkezik a bécsiek 49 százaléka, s köztük kiemelkedően sokan vannak olyanok, akik magas végzettségük ellenére is leginkább rosszul fizetett állásokat töltenek be – derül ki egy friss felmérésből, amelyet az osztrák főváros vezetői készíttettek.






Ha akar, Merkel be tud avatkozni egy ország ügyeibe

Kiállt a német kancellár a második helyen álló, a jelenlegi román miniszterelnököt az elnökválasztáson legyőzni akaró szász származású jelölt mellett. Ez derül ki abból a levélből, melyet Klaus Johannis napokig titokban tartott, majd közvetlenül a második forduló után húzott elő a fiókból. Vetélytársa, Victor Ponta nem hagyta annyiban a dolgot, ő is előkapott egy Németországból érkezett levelet, amit az alkancellár szignált.




Seseljnek esze ágában sincs visszamenni Hágába

Nem tér vissza önként Hágába Vojislav Seselj – ezt mondta a háborús bűnökkel vádolt egykori politikus újságíróknak Belgrádban. Ha mégis vissza kell mennie a nemzetközi törvényszékre, akkor Tomislav Nikolic szerb elnöknek és Aleksandar Vucic miniszterelnöknek kell majd őt letartóztatnia illetve kiadnia – tette hozzá. Seseljt betegsége miatt engedték ideiglenesen szabadon Hágából.


Ebola: Már nincs szükségállapot Libériában

Véget ért az ebola megfékezése érdekében elrendelt szükségállapot Libériában – jelentette be csütörtökön Ellen Johnson Sirleaf, a nyugat-afrikai ország elnöke. Augusztus 6-a óta volt érvényben itt szükségállapot. Ellen Johnson Sirleaf ugyanakkor azt mondta, hogy "a betegség elleni harcnak még nincs vége".


Új szuperexpressz hasít át jövő évtől a Csalagúton – fotók

Bemutatták az Eurostar vasúttársaság új, e320-as szuperexpresszét. 2015 végéig a tervek szerint még hét új vonatot állítanak forgalomba a korábban megrendelt tíz mellett. A szerelvények nemcsak a Brit-szigeteket az európai szárazfölddel összekötő Csalagúton keresztül futhatnak ugyanis, hanem a hagyományos európai vasúthálózatokon is. Ez azt jelenti, hogy az eddigi végállomásokon, Párizson és Brüsszelen túl más városokba is járhatnak majd.



Fogynak a katolikusok Latin-Amerikában

Generációnként 15 százalékkal csökken a katolikusok aránya Latin-Amerikában egy 18 ország eredményeit összesítő felmérés szerint. A protestánsok aránya viszont egyre csak nő.




Scheppele: "A kétharmad egy kommunista találmány"

Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem Law and Public Affairs Programjának igazgatója, szociológus és jogász adott interjút a Budapest Beaconnak. A professzor szerint Magyarország valamikor a posztszocialista országok mintagyereke volt, most az Európai Uniós szerződés 7-es cikkelye fenyegetheti.


Tovább nyomoznak a maláj gép rejtélye után

A katasztrófa által érintett országok (Malajzia, Hollandia, Belgium, Ukrajna és Ausztrália) által közösen felállított vizsgálati csoport legalább jövő év augusztusáig folytatja majd munkáját.