Terjed az önégetés Kelet-Európában – egy 38 éves nő épphogy túlélte
A nő a bolgár elnöki hivatal előtt gyújtotta fel magát. Kilétéről és indítékáról egyelőre nem tudni semmit. Múlt csütörtökön Zágrábban gyújtotta fel magát egy férfi, ő is túlélte.
A nő a bolgár elnöki hivatal előtt gyújtotta fel magát. Kilétéről és indítékáról egyelőre nem tudni semmit. Múlt csütörtökön Zágrábban gyújtotta fel magát egy férfi, ő is túlélte.
MTI
Holttestet találtak hétfőn a tavalyelőtt elsüllyedt Costa Concordia tengerjáró roncsának egyik kabinjában a hajótest darabokra szedése közben – közölték a genovai hatóságok.
MTI
Lefejezték, majd keresztre feszítették egy rivális felkelőcsoport több tagját az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet fegyveresei a kelet-szíriai Bukamal városban, annak ellenére, hogy a harcosok korábban letették a fegyvert a dzsihadisták előtt.
MTI
Ehud Olmert volt miniszterelnök ellen tanúskodott korrupciós ügyében egykori titkárnője, és bizonyítékként bemutatta magnóra vett telefonbeszélgetéseiket is.
MTI
Újabb gázmezőt foglaltak el az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei a szíriai Homsz tartományban - jelentették be a szélsőséges csoport tagjai hétfőn.
MTI
Ismeretlen fegyveresek 132 rabot szabadítottak ki egy börtönből Nigériában, az akcióban egy ember életét vesztette - közölték a helyi hatóságok hétfőn.
MTI
Az Egyesült Államok és Németország kormánya, valamint az Európai Unió főképviselője elítélte a választás megrendezését, és nem ismeri el azt, Moszkva viszont „tiszteletben tartja” az eredményt.
MTI
Szerencsétlenség ért egy bevándorlókat szállító hajót Isztambul közelében, legalább két tucat ember meghalt.
MTI
Meghalt Veljko Kadijevic, a titói Jugoszlávia utolsó védelmi minisztere - jelentette hétfőn a szerb sajtó.
MTI
Az ukrán határellenőrzést kikerülve, Moszkván keresztül utazott Kelet-Ukrajnába a jobbikos Gyöngyösi Márton, ahol a szeparatisták által rendezett választáson volt "megfigyelő" – írja az Index.hu.
hvg.hu
Adriana Krnáčova Szlovákiában született, otthon magyarul és németül beszéltek. Most ő lesz a cseh főváros polgármestere.
hvg.hu
Legkevesebb 12-en veszítették életüket egy pokolgépes támadásban.
MTI
Bíróság elé állítottak Hongkongban egy brit pénzügyi szakembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy a lakásán megölt két nőt. Az egyik áldozat oszlásnak indult holttestét egy bőröndben találták meg az erkélyen – közölte a helyi média hétfőn.
MTI
Erdélyi újságíró a román elnökválasztás első fordulójának tapasztalatairól.
hvg.hu
Botrányt kavart Milos Zeman cseh államfő azzal, hogy trágár szavakat használt a vasárnap este egyenesben közvetített rádióinterjújában.
MTI
MTI
hvg.hu
Megérkezett a magyar kontingens a litvániai NATO-hadgyakorlatra.
MTI
Egyetemi előadáson meggyilkoltak egy afganisztáni tartományi alkormányzót.
MTI
A pártok párhuzamos szavazatszámlálása szerint Victor Ponta 40, míg legnagyobb ellenfele, a nagyszebeni polgármester, Klaus Johannis 30% körüli eredménnyel végzett a választás első fordulójában.
hvg.hu
Moszkva elismeri a kelet-ukrajnai választást, Washington és Brüsszel nem.
MTI