Az RMDSZ kormányon maradásáról - lapszemle

Politikai szimpátiáik függvényében kommentálták a hétvégi romániai lapok azt, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem lép ki a kormányból, csak elnöke, Kelemen Hunor mond le kormánytisztségeiről a kisebbségek európai polgári kezdeményezése körül kirobbant bukaresti koalíciós vita nyomán.




Tripoliban megállt a légiközlekedés

Összecsapások robbantak ki vasárnap reggel a líbiai főváros, Tripoli nemzetközi repülőterénél, ezért a légi járatok közlekedését felfüggesztették.



Szlovéniában már szavaznak

Reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek Szlovéniában vasárnap, ezzel megkezdődött az előre hozott parlamenti választás.


Autókra zuhant az Airbus leszakadt hajtóműve

Nem sokkal a felszállás után, a levegőben elveszítette egyik hajtóművét a TAP portugál légitársaság egyik Airbus A330 típusú utasszállító gépe Lisszabon közelében. A földre zuhanó hajtómű egyes darabjai egy házra, mások autókra hullottak. A különös légi balesetnek a hírek szerint nincs halálos áldozata.


Nyilvánosságra hozták Sarkozy lehallgatott telefonbeszélgetéseit

Nicolas Sarkozy volt francia államfő - aki ellen a múlt héten korrupció miatt indult hivatalos eljárás - tényleg közbenjárását ígérte egy monacói kinevezés érdekében egy magas rangú bírónak, majd az utolsó pillanatban visszakozott - derül ki az exelnök lehallgatott telefonbeszélgetéseinek leiratából, amelyet szombat délután megjelent számában tett közzé a Le Monde című napilap.



Véres harcok Irakban

Irak több pontját is heves harcok dúltak a biztonsági erők és a szunnita lázadók között szombaton, miközben az ENSZ iraki megbízottja arra figyelmeztetett, hogy káoszba sodródhat az ország, ha a parlament vasárnapi ülésén nem sikerül megválasztani az új miniszterelnököt, államfőt és házelnököt.



Gázai övezet: „további hosszú harcok”

Izrael nem hajlandó felfüggeszteni a Gázai övezet bombázását, amíg a palesztinok nem hagynak fel rakétatámadásaikkal - közölte az ország vezetése szombaton, miközben az öt napja tartó konfliktus halálos áldozatainak száma meghaladta a százhúsz főt.





Amerikai katonai titkokat lopott egy kínai üzletember

Katonai repülőgépekre vonatkozó, titkos információk ellopásával vádoltak meg egy kínai üzletembert az amerikai hatóságok - írta internetes oldalán a The Wall Street Journal című vezető amerikai üzleti-politikai napilap.