Vér és nemi erőszak: 21 országban eldurvult a helyzet

Afganisztántól a Közép-afrikai Köztársaságon és Mianmaron át Szíriáig 21 olyan országot sorolnak fel egy ENSZ-jelentésben, amely a mostani és korábbi fegyveres konfliktusokban elkövetett nemi erőszakról szól. A részleteket csütörtökön ismertették New Yorkban.


Hodorkovszkij: Putyinnak személyes sértés volt az ukrán forradalom

A bosszúvágy vezérli az orosz elnököt Ukrajnával kapcsolatban – állítja Mihail Hodorkovszkij. Az orosz üzletember, Vlagyimir Putyin egyik fő ellenlábasa egy kijevi rendezvényen csütörtök este azt mondta, hogy az orosz államfő Viktor Janukovics megbuktatásáért akar elégtételt venni.



Kerry: Putyinék drágán megfizetnek Ukrajnáért

Oroszország súlyos hibát követ el, amiért drágán meg kell majd fizetnie, ha nem változtat hozzáállásán az ukrán válság enyhítésében – erre figyelmeztet az amerikai külügyminiszter. John Kerrry szerint Moszkva ideje hamarosan lejár, hogy mindezt megtegye, és a genfi megállapodásban foglaltak nem értelmezhetők tetszés szerint. Az orosz külügyminisztérium úgy látja, hogy az Egyesült Államoknak kellene gyorsan lépnie valamit a feszültség enyhítéséért.





Putyin hadgyakorlattal válaszol az ukrán akcióra

Orosz hadgyakorlat kezdődött a Délkelet-Ukrajnával határos területeken, bár időközben az ukránok leállították a keleti országrészben folytatott "terrorellenes" műveleteket, amely során viszafoglalták a szakadárok által elfoglalt pontokat. Ukrajna magyarázatot követel.



Putyin a CIA-val háborúzik az interneten

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) projektjének nevezte az internetet, és azt ígérte, Oroszország érdekeit a világhálón keresztül is meg fogja védeni.


Felgyorsította az EU az újabb orosz szankciók előkészítését

Az Európai Unióban az elmúlt napokban felgyorsult az Oroszország elleni gazdasági szankciós intézkedések tervezése és előkészítése arra az esetre, ha Moszkva tovább feszítené a húrt az ukrajnai válsággal kapcsolatban - derült ki különböző brüsszeli forrásokból.







Beperelte az atomhatalmakat a Marshall-szigetek, Obama is alperes

A csendes-óceáni Marshall-szigetek példa nélküli pert indított csütörtökön az Egyesült Államok és a világ nyolc másik atomhatalma ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ), azzal vádolva őket, hogy súlyosan megsértik a nemzetközi jogot, és követelve, hogy tartsák be a nukleáris fegyverek leszerelésével kapcsolatos kötelezettségeiket.


Clinton minisztere földbe döngöli Putyint a Time 100-as listáján

Megjelentette az év legbefolyásosabb embereinek százas listáját az amerikai Time magazin. A dolog azért érdekes, mert ebben a kiadványban minden szereplőről egy hasonlóan befolyásos és ismert ember írt véleményt, Vlagyimir Putyinról például a volt amerikai külügyminiszter Madeleine Albright ír lesújtó véleményt.


Ukrajnában kitört a polgárháború?

Általános mozgósítást rendeltek el a Kelet-Ukrajnában kikiáltott Donyecki Népköztársaságban, miután az ukrán hadsereg visszafoglalta a szakadároktól a mariupoli középületeket, s megkezdte a Szlovjanszk városban állított úttorlaszok elbontását is. A harcoknak több halálos áldozata van, Vlagyimir Putyin orosz elnök súlyos bűncselekménynek nevezte a hadsereg bevetését.