Leülne a tüntetőkkel a venezuelai elnök
Nicolás Maduro azt szeretné, ha a találkozó a lakosságnak küldött "demokrácia- és békeüzenet" lenne. Az ellenzék már többször elutasította, hogy tárgyalóasztalhoz üljön az államfővel.
Nicolás Maduro azt szeretné, ha a találkozó a lakosságnak küldött "demokrácia- és békeüzenet" lenne. Az ellenzék már többször elutasította, hogy tárgyalóasztalhoz üljön az államfővel.
MTI
A nemzeti szuverenitást hangsúlyozó harcias retorikával ugyan nem sikerült megfékezni a Jobbikot, de annak így is fontos szerepe volt a választási győzelemben, ezért azzal lehet számolni, hogy a több EU-tagországban "kissé furcsának tűnő" beszédmódban nem lesz változás – ezt mondta többek között a magyar parlamenti választásokról Kai-Olaf Lang német politikai elemző, egy berlini, uniós integrációval foglalkozó kutatócsoport vezetője.
MTI
A 91 évesen elhunyt volt hírszerző kalandregénybe illő életet élt. Érezhető magyar akcentussal beszélte az angolt, sokszor biciklivel járt, és bejáratos volt Kissingerhez és Nixonhoz.
MTI
Harkiv megye elszakadna Ukrajnától, miután oroszbarát aktivisták önkényesen képviselőnek választották magukat. A szakadárok arra készülnek, hogy átvegyék az állami intézmények feladatait.
MTI
A Dnyeszter menti köztársaság elnöke követeli a moldovai kormánytól, hogy ismerje el a többségében oroszok lakta terület függetlenségét. Moldovában már a krími válság kitörésekor attól tartottak, hogy Oroszország erre a folyómenti területre is feni a fogát.
MTI
Egy egyelőre azonosítatlan rovarraj és korai vízi vegetáció alkotta a három kilométeres "olajfoltot", amelyhez még a tűzoltók is kivonultak.
hvg.hu
Az Európai Tanács elnöke szerint a választásokon győztes Orbán sikeresen vezeti majd át Magyarországot a rá váró kihívásokon.
MTI
Bassár el-Aszad szíriai elnök arra számít, hogy nagyrészt befejeződnek a polgárháborús összecsapások év végéig – ezt Szergej Sztyepasin korábbi orosz kormányfő mondta hétfőn Moszkvában, miután múlt héten Damaszkuszban találkozott Aszaddal. Állítása szerint Aszad magabiztos, kiváló formában van, és kézben tartja az eseményeket.
MTI
Pedofília és embercsempészet vádjával őrizetbe vették a Fülöp-szigeteken Olaszország türkmenisztáni nagykövetét. A diplomata vakációra utazott az ázsiai országba. Őrizetbe vételekor három kiskorú fiú társaságában volt egy üdülőhelyen – közölte hétfőn a Fülöp-szigetek rendőrsége. Az olasz külügyminisztérium megerősítette, hogy Daniele Bosióról, Olaszország türkmenisztáni nagykövetéről van szó, akit felmentettek hivatalából.
MTI
A szlovákiai Helsinki Bizottság állásfoglalása szerint a Nyitrán megvert magyar nő elleni bírósági eljárás kizárólag felmentéssel érhet véget, mert a vád véleményük szerint "nyilvánvalóan alaptalan".
MTI
A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság összesen 1,4 millió dollárnyi segélyt kért hétfőn a világtól, hogy megfékezhessék a nyugat-afrikai Guineában pusztító Ebola-járványt. Az afrikai országban április hetedikéig 86-an haltak bele a fertőzésbe, és további ötvennégyen fertőződtek meg bizonyítottan a kórtól, 143-an pedig gyaníthatóan.
MTI
Még sohasem ért annyi támadás vasúti dolgozókat Németországban, mint tavaly. A Deutsche Bahn jegyellenőreit és biztonsági embereit egy híján ezerkétszáz esetben bántották 2013-ban – írta a Süddeutsche Zeitung a vasúttársaság friss jelentése alapján.
MTI
Máris kikiáltották a Donyecki Népköztársaságot a ukrán biztonsági szolgálat helyi épületét megrohamozó tüntetők. Legkésőbb május 11-ig népszavazást tartanak az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról.
hvg.hu
Litvánia után Lettország is betiltotta az orosz állami televízió műsorainak sugárzását. A lett kormány úgy véli ugyanis, hogy a tévé elfogultan közelíti meg az ukrán válságot, és ez aláássa a balti állam nemzetbiztonsági érdekeit.
MTI
Van, aki egy kisebb síbalesettől hónapokra kómába esik, más meg 300 métert zuhan, mégis csonttörésekkel megússza. Szlovákiában egy lengyel síelő járt pórul.
hvg.hu
Nem sokkal leszállás előtt öngyilkosságot kísérelt meg egy férfi az Emirates dubaji légitársaság egyik indiai járatán.
MTI
Az erdélyi magyar politikus örömmel nyugtázta: a külhoni szavazatoknak döntő szerep jutott abban, hogy a Fidesz megszerezte a kétharmadot.
MTI
Megöltek egy holland jezsuita papot a közép-szíriai Homszban, a város egyik felkelők kezén lévő negyedében - közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. A londoni székhelyű emigráns szervezet szerint Frans van der Lugt atya 1966 óta élt Szíriában, ahol Busztán városrészben lőtte le egy ismeretlen fegyveres, egyelőre nem tudni, miért.
MTI
Az RMDSZ elnöke szerint a legitim, erős magyar kormány az erdélyi magyarságnak is a szószólója lehet a régióban és Brüsszelben. Kelemen Hunor személyesen is gratulált Orbán Viktornak és Semjén Zsoltnak a választási eredményért, amely szerinte annyira egyértelmű, hogy nem is kell azt magyarázni.
MTI
A török alkotmánybírósághoz fordul a YouTube, hogy a hatóságok újra engedélyezzék a videómegosztó működését Törökországban – számolt be hétfőn a CNN Türk tévé.
MTI