Nem engedik a francia nagykövetet a ruandai népirtásról való megemlékezésre

A megemlékezéssorozat hétfői hivatalos megnyitóján eredetileg egy küldöttség vett volna részt Franciaország képviseletében, amelyet Christiane Taubira igazságügy-miniszter vezetett volna, de Párizs szombaton törölte ezt, mert Paul Kagamé ruandai elnök egy lapinterjúban azzal vádolta meg Franciaországot - és vele együtt Belgiumot -, hogy "közvetlen szerepet játszott a népirtás előkészítésében", sőt "annak végrehajtásában is részt vett".


Sírva kért bocsánatot Oscar Pistorius

Könnyezve kért bocsánatot meggyilkolt barátnője családjától Oscar Pistorius hétfőn. A hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futót tanúként hallgatta meg az emberölési ügyében eljáró pretoriai bíróság.



Ferenc pápa nem számolja fel a vatikáni bankot

Az IOR továbbra is az egész világon a katolikus egyház pénzügyi szolgáltató intézményeként működik, a korábbi feltételezéssekkel szemben Ferenc pápa nem törölte el a vatikáni bankot és ennek "missziója" sem változik.




Magyar katonák figyelik meg az orosz légteret mától

Magyar és kanadai katonák tartanak fegyvertelen ellenőrző repüléseket Oroszországban a Nyitott Égbolt Szerződés alapján Oroszország légterében - közölte hétfőn RIA Novosztyi hírügynökség szerint Szergej Rizskov, a nukleáris veszélyek csökkentésével foglalkozó orosz központ vezetője.


A maga módján "gratulált" Orbánnak az EP szocialista frakcióvezetője

Az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője szerint Orbán Viktor "az elmúlt néhány évet azzal töltötte, hogy átírta az alkotmányt, és olyan törvényeket vitt keresztül, amelyek rendszeresen túlmentek azon, ami elfogadható egy európai demokráciában". Hannes Swoboda arra kéri az EU-t, hogy legyenek résen, tiszteletben tartja-e a magyar kormányfő az európai jogot.


Újra forrong Donyeck, fegyvert szereztek a tüntetők

A kelet-ukrajnai Donyeckben elfoglalták a helyi biztonsági szolgálatot, a tüntetők Luhanszkban fegyvert szereztek. A rendőrséget "harci készültségbe" helyezték. Az ukrán kormányfő szerint a tüntetésekkel a cél az orosz csapatok behívása.





Még csak most kezdődött el a történelem legnagyobb választása

Több mint egy hónapon át 814 millió embert várnak az urnákhoz az indiai parlamenti választásokon 930 ezer szavazókörben. Az 1,2 milliárd lakosú Indiában a szavazásra jogosultak országszerte 543 választókerületben összesen több mint 350 párt jelöltjei közül választhatnak. Csak a folyamat lebonyolításában 11 millió ember vesz részt.







Japán lelövi az észak-koreai rakétákat

A tokiói kormány utasította a fegyveres erőket, hogy lőjenek le minden olyan észak-koreai rakétát, amely Japán területét fenyegeti - jelentette a helyi média vasárnap, másfél héttel azután, hogy Phenjan két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tengerre.


EP-választás - Hétfőtől kezdődhet az aláírásgyűjtés

Hétfőtől kaphatják meg a pártok az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az európai parlamenti (EP) képviselők májusi választására az aláírásgyűjtés. A választáson indulni szándékozó pártoknak már nem ajánlószelvényeket kell gyűjteniük, hanem ajánlóíveken kell megszerezniük az induláshoz szükséges 20 ezer érvényes támogató aláírást.