Újabb országba indít járatot Budapestről a Wizz Air

Grúzia második legnagyobb városába, Kutaisziba indít járatot Budapestről a Wizz Air diszkont légitársaság – jelentette be Váradi József vezérigazgató és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán.





Robotot küldene a NASA az Európára

A Jupiter egyik holdjára, az Európára tervez robotmissziót az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). A csillagászok úgy vélekednek, a korábban észlelt víz miatt valamilyen formában talán létezhet rajta az élet.




Még mindig Pistorius szomszédait nyüstölik a bíróságon

A harmadik tárgyalási napon is Oscar Pistorius szomszédait faggatják a pretoriai bíróságon a műlábairól ismert sportoló gyilkossági ügyében. Charl Johnson és felesége, Michelle Burger azt mondták, hogy a tavalyi februári gyilkosság idején sikításokra riadtak fel, és lövéseket is hallottak. A védelem ellentmondásokat keres a házaspár vallomásában.




Élő adásban akadt ki az oroszokra Putyin hírtévéjének műsorvezetője

„Csak azért, mert itt, az RT-nél dolgozom, nem jelenti azt, hogy nincs szerkesztői függetlenségem, és nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire ellenzek mindenféle katonai megszállást független országok között” – így fejezte be mondanivalóját hétfőn a Russia Today orosz hírtelevízió amerikai adásának műsorvezetője, aki a krími megszállás miatt fakadt ki. Abby Martint nem akarják megbüntetni a főnökei, legalábbis ezt mondják, hanem egy kis terepmunkára küldenék a Krímbe. A műsorvezető azt mondta, hogy nem megy Ukrajnába.


Spiegel: Kijev és Berlin is nagyon elbaltázta

Az új ukrán vezetés "végzetes hibái" és a német külpolitika "katasztrofális" teljesítménye is hozzájárult a krími válsághoz a Spiegel Online német hírportál értékelése szerint.


Külföldön is körözteti Moszkva a Jobboldali Szektor vezetőjét

Nemzetközi körözést adott ki Oroszország Dmitro Jaros, a Jobboldali Szektor (PSZ) nevű ukrán szélsőséges tömörülés vezetője ellen, és távollétében vádat emeltek ellene - jelentette be szerdán Vlagyimir Markin, az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője.


Jacenyuk több önrendelkezési jogot adna az ukrán régióknak

Az új ukrán kormány elsőrendű feladata decentralizálni az elmúlt négy év alatt Kijevben központosított hatalmat, és több önrendelkezési jogot biztosítani a régióknak - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök a szerdai kormányülést megnyitó beszédében.



Lavrov: a krími orosz flotta már visszatért a bázisára

Szergej Lavrov orosz külügyimiszter Madridban sajtótájékoztatón azt mondta, szerintük Ukrajnában puccsot hajtottak végre az alkotmányt megsértő tüntetők, de jelenleg "helyi önvédelmi erők" és nem orosz katonai egységek mozgolódnak a Krímben.



Átalakítaná a földi rakétavédelmi rendszert a Pentagon

Az amerikai védelmi minisztérium rakétavédelmi hivatala teljesen át akarja alakítani a földi rakétavédelmi rendszert, és javítani akar megbízhatóságán, miután az utóbbi években a fejlesztés erőltetett üteme miatt több teszt sikertelen volt.