Tőkés induljon a Fidesz listáján

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem akarja kockáztatni az erdélyi magyarság európai parlamenti (EP-) képviseletét, ezért a kialakult helyzetben nem indít saját jelöltlistát, ugyanakkor felkéri a párt védnökét, Tőkés László EP-képviselőt, fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a Fidesz-listán újabb brüsszeli mandátumért - jelentett be vasárnap Toró T. Tibor, a párt elnöke.





Milliárdokat dobna Ukrajnának az EU?

Az Európai Unió kész jelentős pénzügyi segítséget felajánlani Ukrajnának, ha már lesz új kormánya - jelentette ki vasárnap Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa az ausztráliai Sydneyben egy nemzetközi pénzügyi tanácskozást követően.





Letartóztatták a Sinaloa-drogkartell fejét

Amerikai és mexikói hatóságok közös akciójában letartóztatták szombaton a latin-amerikai ország legkeresettebb drogbáróját, a hírhedt Sinaloa-drogkartell fejét, Joaquin "El Chapo" Guzmánt.



"Nem érzed, hogy el kellene menekülnöd a térről”

A környező lakásokba járnak fürdeni és tisztálkodni, a felajánlott ruhákkal öltözködnek, a sérülteket templomokban kialakított, rögtönzött kórházakba viszik – a kijevi Majdan téren hetek óta folyó demonstráció egyik aktivistájával beszélgettünk a tüntetések mindennapjairól, luxus terepjárókban érkező autógumikról, a barikádokhoz, a tüntetők és a belügyi erők tagjainak viszonyáról, és arról, hogy lehet ép ésszel elviselni, ha orvlövészek tüzébe kerülünk.



Észak-Korea visszautasította az ENSZ-jelentést

Határozottan elutasította, hazugságnak és koholmánynak nevezte szombaton az észak-koreai külügyminisztérium az ország emberi jogi helyzetéről szóló ENSZ-jelentést, amely szerint a phenjani vezetés kínzásokat, éheztetéseket és kivégzéseket rendelt el a távol-keleti országban.



Felállt az olasz reformkormány

Nyolc férfi és nyolc nő miniszterből áll Matteo Renzi leendő reformkormánya, melyet az új olasz miniszterelnök péntek este mutatott be.



Provokáció előtt? Nehéz biztató jövőt felrajzolni Ukrajna számára

Egyenesen Kijevből, a Majdan térről érkezett a Közép-európai Egyetem (CEU) Ukrajnáról szóló konferenciájára Katerina Kruk, aki magyar és ukrán szakértőkkel beszélt az országban zajló véres események lehetséges kimeneteléről. Sok biztatót egyik előadó sem tudott mondani.


Kína tiltakozott, Obama mégis megtette

Az amerikai elnök a kínai tiltakozás ellenére fogadta pénteken a dalai lámát a washingtoni Fehér Házban. Barack Obama és az Egyesült Államokban előadó körúton tartózkodó tibeti vallási vezető találkozójának helyszíne nem a külföldi állami vezetők fogadására szolgáló Ovális iroda volt, hanem az úgynevezett térképszoba.