Spanyol halászok tüntetnek Gibraltár partjainál
 

Spanyol halászok tüntetnek Gibraltár partjainál

Spanyol halászok mintegy hatvan halászhajóval vonultak tüntetni Gibraltár partjaihoz, az ellen tiltakozva, hogy mesterséges zátony kiépítése folyik a vitatott hovatartozású brit terület partjai közelében, feszültté téve Madrid és London viszonyát.

MTI MTI

Meghalt a cigánykirály
 

Meghalt a cigánykirály

Egy törökországi klinikán szombaton meghalt a romániai Florin Cioaba, aki a romák nemzetközi királyának tekintette magát, és akit áprilisban a Nemzetközi Roma Szövetség elnökévé választottak - jelentette vasárnap a Mediafax hírügynökség.

MTI MTI

Észak-Korea belement a családegyesítésbe
 

Észak-Korea belement a családegyesítésbe

Észak-Korea elfogadta vasárnap azt a dél-koreai javaslatot, hogy újítsák fel a hatvan évvel ezelőtt véget ért koreai háborúban szétszakadt családok találkozóit - jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.

MTI MTI

Lecsapnak a korrupcióra Kínában
 

Lecsapnak a korrupcióra Kínában

Ügyészi szakaszba érkezett a kínai gazdaságirányítás kormányzati szervének volt helyettes vezetője, Liu Tie-nan ügyében korrupció miatt elindított eljárás - jelentették be vasárnap Pekingben, ugyanazon a napon, amelyen azt is közölték, hogy csütörtökön nyilvános bírósági tárgyalás keretében megkezdődik Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkár pere.

MTI MTI



Nem lehet külföldön pénzük az orosz állami tisztviselőknek
 

Nem lehet külföldön pénzük az orosz állami tisztviselőknek

Vezető beosztású orosz állami tisztviselők, valamint a parlamenti képviselők vasárnapig tarthatnak pénzt külföldön. Hétfőn lép ugyanis hatályba a Vlagyimir Putyin államfő által május 5-én aláírt törvény, amely szerint tisztviselők és törvényhozók meghatározott köre már nem rendelkezhet pénzeszközökkel külföldi bankokban, és külföldi értékpapírjaik, részvényeik sem lehetnek.

MTI MTI

Zárva tartja az Electrolux egyiptomi gyárát
 

Zárva tartja az Electrolux egyiptomi gyárát

A svéd Electrolux, a világ második legnagyobb háztartásiberendezés-gyártója vasárnap bejelentette, hogy továbbra is zárva tartja egyiptomi gyárát a belpolitikai helyzet rendeződéséig.

MTI MTI

Fülöp-szigeteki kompbaleset: 85 embert keresnek még
 

Fülöp-szigeteki kompbaleset: 85 embert keresnek még

Nyolcvanöt embert keresnek még a mentőalakulatok a St. Thomas Aquinas nevű Fülöp-szigeteki komp balesete nyomán. A vízi jármű péntek éjjel ütközött egy teherhajóval és elsüllyedt a szigetcsoport középső részén lévő Cebu-sziget közelében - közölte vasárnap egy helyi tisztségviselő.

MTI MTI

Halálos hajóbaleset Oroszországban
 

Halálos hajóbaleset Oroszországban

Oroszországban az Irtis folyón összeütközött egy uszállyal egy utasszállító hajó szombaton, a balesetnek hat halálos áldozata van az Omszki régió kormányzójának vasárnapi tájékoztatása szerint.

MTI MTI

1300 magyar turistát hoznak haza Egyiptomból
 

1300 magyar turistát hoznak haza Egyiptomból

Mind az 1300, Egyiptomban tartózkodó utasukat hazaszállítják péntekig a magyarországi kiutaztató utazási irodák - tájékoztatta a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) szóvivője vasárnap az MTI-t.

MTI MTI

Gyilkosság és terror Egyiptomban
 

Gyilkosság és terror Egyiptomban

Gyilkosság, gyilkossági kísérlet, illetve terrorizmus vádjával az egyiptomi hatóságok szombaton késő este vizsgálatot indítottak a megbuktatott elnököt, Mohamed Murszit támogató Muzulmán Testvériség 250 tagja ellen. Közben az ideiglenes miniszterelnök javasolta a Muzulmán Testvériség betiltását, amit az elnöki hivatal állítólag közvetve elutasított. Az iszlamista szervezet vasárnapra újabb tiltakozó megmozdulásokat hirdetett. Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára elítélte az erőszakot.

MTI MTI





Hazahozzák a magyar turistákat Egyiptomból
 

Hazahozzák a magyar turistákat Egyiptomból

Jelenleg öt magyarországi utazási iroda több száz utasa tartózkodik Egyiptomban, ahonnan már vasárnap elkezdik hazahozzák őket - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője

MTI MTI

Tóásó Előd meglepő vallomást tett
 

Tóásó Előd meglepő vallomást tett

Tóásó Előd vallomást tett Santa Cruzban az úgynevezett terrorista ügyben folyó perben. Szerinte a négy évvel ezelőtti bolíviai kommandós akció során - a híradásoktól eltérően - ír társa nem halt meg a lövöldözésben, hanem később végeztek vele a rendőrök a repülőtéren.

MTI MTI

Iránnak már 18 ezer urándúsító centrifugája van
 

Iránnak már 18 ezer urándúsító centrifugája van

Irán összesen 18 ezer urándúsító centrifugával rendelkezik - jelentette be szombaton az ország atomprogramjának felelőse. Ferejdún Abbászi erről akkor beszélt, amikor átadta hivatalát utódának, az új államfő által kinevezett Ali Akbár Szálehinek.

MTI MTI

Felkerült Egyiptom az utazásra nem javasolt országok közé
 

Felkerült Egyiptom az utazásra nem javasolt országok közé

A magyar Külügyminisztérium a biztonsági helyzet érdemi javulásáig nem javasolja az utazást egész Egyiptomba. A már kint nyaraló turistáknak azt tanácsolják, ne hagyják el az üdülőkomplexumokat, semmiképpen se menjenek a tüntetések közelébe, és ne készítsenek fotót a tiltakozókról.

hvg.hu hvg.hu