Fotó: Megérkezett Párizsba Kim Dzsong Il unokája

A diktátordinasztia újabb sarja kezdi meg tanulmányait Nyugaton. Párizsban fényképezték le kedden Kim Han Szolt, Kim Dzsong Il néhai észak-koreai kommunista diktátor unokáját. Han Szol a vezető legidősebb fiának, Kim Dzsong Namnak a fia. A fotón a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének (Sciences Po) kollégiumába érkezik meg éppen. Kim Han Szol szeptemberztől tanul az intézmény Le Havre-i részlegében.


Zöld utat kapott Verespatak

A román kormány törvénytervezetet fogadott el kedden az erdélyi Verespatak térségében megvalósítandó külszíni, ciántechnológiás arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről - közölte az Agerpres hírügynökség.


Irán tagadja, hogy fogadták Aszadot

Korábbi hírek arról szóltak, hogy a szíriai elnök váratlanul landolt Teheránban családjának és kormányának több tagjával együtt. A teheráni külügyi szóvivő "nevetségesnek" nevezte az értesülést.



Katonai válaszlépést lebegtet Verhofstadt Szíria ügyében

Egyre világosabb, hogy katonai válaszlépés fogja követni azt, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvert használt a saját népe ellen. Az Európai Unió tagállamainak egységes álláspontot kell képviselniük a katonai beavatkozással kapcsolatban - hangsúlyozta Guy Verhofstadt, az európai liberálisok európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője szerda délelőtt kiadott közleményében.


Reggeli vérfürdő Bagdadban és környékén, sok a halott

Összehangolt robbantásos merényletek sorozatát követték el szerda reggel Bagdad több, főként síiták lakta kerületében és az iraki főváros szomszédságában. Legalább 51 ember meghalt, és 150-en megsérültek – közölték rendőrségi és egészségügyi források.



Tovább javult a közbiztonság New Yorkban

Több mint negyedével csökkent a gyilkosságok száma New Yorkban az idei év első nyolc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest, amikor ugyancsak rekord alacsony volt ez a mutató – mondta kedden Michael Bloomberg, a város polgármestere.




Prostik teszik tönkre egy menő brüsszeli kerület nyugalmát

Prostitúcióra panaszkodnak Brüsszel egyik legfelkapottabb környékének lakosai – derül ki a La Libre Belgique című belga napilap szerdai cikkéből. Ixelles-ben, a Bois de la Cambre-tól északra fekvő területen néhány hónapja megjelentek az utcákon a lányok, és ezzel párhuzamosan az autófeltörések is megszaporodtak.


Lehallgatta a szíriai hadsereget az amerikai hírszerzés a gáztámadás után

Az amerikai hírszerzés lehallgatta a szíriai védelmi minisztérium egyik vezetőjének és a vegyi fegyverekért felelős alakulat vezetőjének beszélgetését közvetlenül a Damaszkusz közelében múlt héten szerdán történt gáztámadás után – írta a Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat kedden.



Aszad elhagyta Szíriát

Aszad repülőgépe kedd este váratlanul Teherán nemzetközi légikikötőjében landolt. Állítólag tárgyalni érkezett Iránba.




Szíria: Cameron és Obama megint telefonáltak

Újabb telefonos egyeztetést tartott a szíriai helyzetről kedden Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit miniszterelnök. Az amerikai alelnök szerint nem kétséges, hogy az Aszad-rezsim felelős a múlt heti vegyivegyver-támadás miatt, ezért felelősségre kell vonni a szíriai kormányt.


Kibertámadásba lendült Szíria

A New York Times oldala után a Huffington Postra és a Twitterre is rászállt a világ élvonalába tartozó szír kiberhadsereg. A következő órákban és napokban még több oldal kerülhet célkeresztbe.