Öt kilométernyi autópályát foglaltak el szíriai felkelők
 

Öt kilométernyi autópályát foglaltak el szíriai felkelők

A szíriai felkelők ellenőrzésük alá vontak egy öt kilométeres szakaszt a Damaszkuszt az északi nagyvárossal, Aleppóval összekötő autópályán a szintén ellenőrzésük alatt álló Maarrat-en-Numán város magasságában - közölte csütörtökön az AFP hírügynökség tudósítója a helyszínről.

MTI MTI


Felvidéki magyarokat hív be a szlovák rendőrség
 

Felvidéki magyarokat hív be a szlovák rendőrség

Újabb rendőrségi idézést kaptak a magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló felvidéki magyarok, és arra kell magyarázatot adniuk, hogy a felszólítás ellenére miért nem adták le személyigazolványaikat.

MTI MTI

Andor László megrángatta London bajszát
 

Andor László megrángatta London bajszát

Az Európai Unió alapelveinek betartására szólította fel a brit kormányt csütörtökön Londonban megjelent nyilatkozatában Andor László szociális ügyekért és foglalkoztatásért felelős uniós biztos.

MTI MTI

Putyin megsértődött a törökökre
 

Putyin megsértődött a törökökre

Putyin elhalasztotta ankarai látogatását, miután Ankara leszállásra kényszerített egy Moszkvából Szíriába tartó utasszállító gépet, amelyen a gyanú szerint fegyverszállítmány volt.

MTI MTI



Nem áll le a szabadon engedett Pussy Riot tag
 

Nem áll le a szabadon engedett Pussy Riot tag

A politikai jellegű tiltakozások folytatását jelentette be csütörtökön Moszkvában Jekatyerina Szamucevics, a Pussy Riot orosz punkegyüttes szerdán szabadon engedett énekesnője.

MTI MTI



Nyilvános, hol mennyi a hálapénz
 

Nyilvános, hol mennyi a hálapénz

Információs oldal indult Romániában, ahol bejelölhetik a fogyasztók, hol és mennyi csúszópénzt kellett fizetniük az orvosnak, rendőrnek vagy más szlogáltatónak.

hvg.hu/transindex.ro hvg.hu/transindex.ro

A férfi a kétharmados pöröllyel - Orbánról ír a FAZ
 

A férfi a kétharmados pöröllyel - Orbánról ír a FAZ

Többek között a magyar kormányfő "elég durva reformjairól" ír a Frankfurter Allgeimeine Zeitung, illetve arról, hogy bár a Magyarország körüli viták az utóbbi időben elcsitultak, Berliben a kétségek még nem oszlottak el.

MTI MTI



Kiskorú lányok milliói maradnak ki az oktatásból
 

Kiskorú lányok milliói maradnak ki az oktatásból

Szerte a világon 75 millió kiskorú lány nem járhat iskolába, ami nemcsak az emberi jogok súlyos megsértését jelenti, hanem a szegénység elleni harcot is megnehezíti - derül ki egy csütörtökön megjelent tanulmányból.

MTI MTI



Visszakerült a börtönbe az iszlámellenes film készítője
 

Visszakerült a börtönbe az iszlámellenes film készítője

Visszaküldte a bíróság a börtönbe szerdán azt a kaliforniai férfit, aki minden bizonnyal a muszlim világban zavargásokat kiváltó iszlámellenes amatőr film készítője, és egy hónap múlva kívánja kivizsgálni, hogy az illető megsértette-e feltételes szabadlábra helyezésének előírásait.

MTI MTI

Pert indít a Costa Concordia kapitánya
 

Pert indít a Costa Concordia kapitánya

Munkaügyi bírósághoz fordult Francesco Schettino, a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró hajó kapitánya, miután a Costa Crociere hajótársaság elbocsátotta állásából a hajózási előírások megsértése miatt.

MTI MTI

Durván leminősítette Spanyolországot az S&P
 

Durván leminősítette Spanyolországot az S&P

Egyszerre kétfokozatú leminősítéssel a befektetési kategória alsó szélére rontotta Spanyolország hosszú távú államadós-besorolását a Standard & Poor's, a spanyol gazdaság egyre súlyosabb állapotára hivatkozva. A nemzetközi hitelminősítő előrejelzése szerint Spanyolország az idei és a jövő évet egyaránt recesszióban tölti.

MTI MTI