Katonai bázist foglaltak a szíriai lázadók

Szíriai lázadók elfoglalták a hadsereg egyik nagy támaszpontjának több részét északon, Aleppó városától közvetlenül nyugatra - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) hétfőn.





Szociálliberális győzelem és RMDSZ-bejutás néz ki Romániában

Romániában a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) csaknem 60 százalékos választási győzelmét mutatják az első részeredmények, amelyeket hétfőn délelőtt hoztak nyilvánosságra. Az RMDSZ jelen állás szerint bejutna a parlamentbe, míg az Erdélyi Magyar Néppárt ettől nagyon távol áll.


Thaiföldi gyilkosság: a tettestárs maga jelentkezett és vallott is

A 47 éves R. Péter thaiföldi meggyilkolásával kapcsolatban K. Lajos György feltételezett elkövető maga jelentkezett a rendőrségen, és bevallotta, amivel gyanúsítják: hogy részt vett az előre kitervelt emberölésben és a holttest elrejtésében - jelentette hétfőn a Bangkok Post című helyi lap internetes kiadása.


Eladják a legelső bankkártyát

Árverésre bocsátják "a világ első bankkártyáját", az IBM amerikai informatikai óriáscég által 1960-ban használt, még létező két tesztpéldány egyikét.



Váratlan sztrájk indult a német reptereken

Megrekedtek a bértárgyalások a munkaadók és a biztonsági szakmában dolgozó mintegy 15 ezer munkavállaló képviselői között, ezért váratlanul sztrájkot hirdetett hétfő reggel a szolgáltató szektor munkavállalóit képviselő szakszervezet.



Nem tudja fellőni műholdját Észak-Korea

Feltehetően a hordozórakéta harmadik fokozatának meghibásodása miatt halasztja Észak-Korea az elkövetkező napokra tervezett műholdfelbocsátást - írja hétfőn egy szöuli napilap hírszerzési értesülésekre hivatkozva.




Románia: fölényes az USL győzelme, az RMDSZ még izgulhat

A kormányon lévő román Szociálliberális Szövetség (USL) fölényesen, mintegy 60 százalékos eredménnyel nyerte meg Romániában a parlamenti választásokat az urnazárást követő exit poll eredmények alapján, amelyek szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatottsága az 5 százalékos parlamenti küszöb határán mozog.




Kelemen Hunor: az RMDSZ bejutott a parlamentbe

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) biztosan ott lesz a következő parlamentben mind a képviselőházban, mind a szenátusban - jelentette ki az RMDSZ csíkszeredai kampányközpontjában exit poll mérések alapján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.


Ha bejut a parlamentbe, akár kormányba is kerülhet az RMDSZ

A jelenleg kormányzó pártszövetség, az Szociál-liberális Unió elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi romániai parlamenti választáson. Az RMDSZ a felmérések szerint a bejutási küszönön billeg. Victor Ponta kormányfő az első eredmények ismeretében közölte: hétfőn leülnek tárgyalni az RMDSZ-szel az esetleges kormányzati együttműködésről.