Bevált az izraeli Vaskupola
A Vaskupola rakétavédelmi rendszer hatékonyságát dicsérte Ehud Barak védelmi miniszter amerikai hivatali partnerével, Leon Panettával folytatott megbeszélésen - közölte az amerikai védelmi minisztérium.
A Vaskupola rakétavédelmi rendszer hatékonyságát dicsérte Ehud Barak védelmi miniszter amerikai hivatali partnerével, Leon Panettával folytatott megbeszélésen - közölte az amerikai védelmi minisztérium.
MTI
Legkevesebb 23 ember életét vesztette szerdán Pakisztánban, miután öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott egy síita felvonuláson.
MTI
Lemondott képviselői mandátumáról szerdán Jesse Jackson újraválasztott amerikai demokrata párti képviselő, akinek életét az elmúlt hónapokban egészségügyi problémák mellett két ellene indított vizsgálat is megkeserítette.
MTI
A tűzszünet hatálybalépése után eltelt egy óra alatt is lőttek ki rakétákat Izraelre a Gázai övezetből, de ezek nem okoztak károkat - közölte az izraeli hadsereg.
MTI
Bűnösnek vallotta magát egy csalással gyanúsított magyar nő Tennessee államban.
MTI
Jóváhagyták az Európai Űrügynökség (ESA) új, 10 milliárd eurós költségvetését a következő három évre az ESA 20 tagállamának tudományért felelős miniszterei szerdán.
MTI
Térfigyelő kamera rögzítette, ahogyan egy londoni városrészben egy utcai haramia minden ok nélkül, hátulról leüt egy gyanútlan nőt.
hvg.hu
Műszakilag és gazdaságilag is kivitelezhető az a kibocsátáscsökkentés, amellyel a globális hőmérséklet-növekedést 2 Celsius-fok alatt lehet tartani a 21. században - áll az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által megjelentetett átfogó tanulmányban.
MTI
Libanonból két rakétát lőttek ki szerda este Izrael irányába - közölték libanoni biztonsági források.
MTI
Melegebb, egészségtelenebb, veszélyesebb és drágább lesz Európa a klímaváltozás hatására az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) szerdán bemutatott jelentése szerint.
MTI
Több ezer diák vonult fel szerdán Londonban a felsőoktatás költségei és a szociális juttatások csökkentése ellen tiltakozva.
MTI
Irán olyan technológiával látta el a Hamászt Gázában, amellyel nagyobb hatótávolságú rakétákat tud gyorsan előállítani - idézte a Forradalmi Gárda parancsnokát szerdán az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség.
MTI
A gyenge izomerejű kamaszok rövidebb életre számíthatnak egy svéd tanulmány szerint.
MTI
Összesen mintegy háromszázezer euró büntetést szabtak ki az év első nyolc hónapjában a bér- és szociális dömping elleni törvény alapján Burgenlandban - ismertette a tartományi gazdasági kamara közleményben szerdán.
MTI
Magyarországra is kiterjedő korrupciós láncra bukkant a bécsi államügyészség az osztrák vadászgépbeszerzések kapcsán.
HVG
A dán kormány lemondott arról a tervről, hogy törvénnyel büntesse a prostituáltak szolgáltatásainak igénybe vételét, amint az programjában szerepelt - közölte szerdán az igazságügyi minisztérium Koppenhágában.
MTI
Megszületett a tűzszüneti megállapodás az egy hete kirobbant izraeli-gázai konfliktusban. A hírt egyiptomi kormányzati képviselők és izraeli, valamint palesztin források is megerősítették.
hvg.hu
Szlovákia felnőtt korú lakosságának közel egyharmada fogyaszt rendszeresen az átlagnál nagyobb mennyiségű alkoholt, a fiatalok korosztályának minden második képviselője pedig időről időre a részegségig leissza magát - közölte szerdán egy felmérés adataira hivatkozva Ivan Novotny az AT szanatórium igazgatója.
MTI
A l'Express című francia lap szerint Washington meghekkelte a francia államfői hivatalt Sarkozy elnöksége alatt. Amerika cáfol.
MTI
A Mol-csoport álláspontja szerint tárgyi tévedéseket és félreértelmezéseket tartalmaz a Molt érintő vádakat illetően a Sanader-ítélet bírói indoklása.
MTI