Öld meg magad, vén szatyor

A sztárok is felsorakoztak a két jelölt mögött, és aki négy éve még Obamát támogatta, most talán Romneyt szereti.










Obama előre ugrott két ingaállamban

Három nappal az amerikai elnökválasztás előtt nyerésre áll Barack Obama elnök két fontos "ingaállamban", amelyeknek eredménye eldöntheti a keddi szavazás kimenetelét.



Belebukhat minden főrendőr a szerb lehallgatási botrányba

Ivica Dacic szerb kormányfő és belügyminiszter fogadkozik, hogy a teljes rendőri vezetést leváltja, őrizetbe véteti és bíróság elé állíttatja, ha kiderül, hogy a rendőrség felelős Tomislav Nikolic államfő és Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes telefonjának a lehallgatásáért.




Róma polgármestere a macskákkal van

A római főpolgármester is állást foglalt az olasz főváros romjai között élő kóbormacskák és a műemlékvédő régészek közötti harcban, a cicák javára.





Összeomlott egy épülő híd Szlovákiában, négy halott

Legalább négy ember életét vesztette, amikor a kelet-szlovákiai Kiskerény (Kurimany) mellett összeomlott egy épülő autópályahíd. A munkások éppen betonozták a mintegy 20 méter magas viaduktot, amikor megmozdult az álványzat.


Az elnök telefonjáig ér a szerbiai lehallgatási botrány

A politika legfelsőbb köreit, sőt, magát a köztársasági elnököt is érinti a szerb lehallgatási botrány: a rendőrség magas rangú politikusok relefonját hallgatta le, bár állítólag nem tudták, kié a szám. A botrányt kirobbantó kormányfő-helyettes gyanúja szerint üzleti körök rendelték meg a lehallgatásokat korrupt rendőröktől.