Timosenko nagyon rosszul van

Ismét elnapolták a Julija Timosenko állítólagos adócsalása ügyében folyó meghallgatást, mert a volt ukrán kormányfő rossz egészségi állapota miatt nem jelent meg a harkivi bíróság hétfői tárgyalásán.


Az Aeroflot beszünteti szíriai járatait

Felfüggeszti Szíriába indított járatait augusztus elejétől a legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot, mivel az egyre intenzívebbé váló harcok miatt jelentősen csökkent a kereslet a közel-keleti országba szóló repülőjegyek iránt - közölte hétfőn a légitársaság szóvivője.



Cigicsikk okozhatta a halálos erdőtüzet Spanyolországban

Egyelőre nem sikerül megfékezni az erdőtüzet Katalóniában, Spanyolország északkeleti részén, a francia határnál; a lángok eddig négy halálos áldozatot követeltek, 24 ember megsérült - közölte hétfőn a katalán belügyminisztérium.


Összehangolt merényletek Irakban, rengeteg a halott

Út mentén elhelyezett pokolgépek és felrobbanó autók 11 embert öltek meg Irak északkeleti részén hétfőn, 69-re növelve a Bagdadban és a fővárostól északra végrehajtott merényletsorozat halálos áldozatainak számát.


Átlátszó.hu: nyugati technológia segíti a szíriai rezsimet

A nyugati technológia már évek óta kulcsszerepet játszik a szíriai rezsimnek az állampolgárok megfigyelésére és elnyomására szolgáló eszközökkel történő ellátásában - írja az Átlátszó.hu a Wikiliaks legutóbbi, Szíriáról szóló anyagára hivatkozva.


Hat kadimás biztosítja be Netanjahu többségét

Az izraeli Kadima párt közölte, hogy 28 parlamenti képviselőjéből hat kilépett a pártból, és Benjámin Netanjahu kormánykoalíciójában marad, néhány nappal azután, hogy a centrista párt kiszállt a kormányból.


Magyar katonákra támadtak Szarajevóban

Három magyar EUFOR-katona sebesült meg vasárnap este Szarajevóban, amikor bosnyák futballhuligánok támadtak rájuk. A HVG diplomáciai forrásból származó értesülései szerint a tömegverekedés – amelybe 6-8 magyar katona keveredett bele – a boszniai főváros központjában, a Bascsarsiján tört ki, s a támadás oka volt, hogy a feltüzelt fiatalok bolgároknak nézték honfitársainkat.


Észak-Korea ígéri, nem bünteti meg azt, aki hazatelepül

Az év eleje óta mintegy száz, korábban hazájából Dél-Koreába menekült észak-koreai állampolgár tért vissza Észak-Koreába azt követően, hogy Phenjan kampányt indított a szökevények meggyőzésére, és hazacsalogatására - írta hétfőn a dél-koreai sajtó.



Burgaszi merénylet: Izraelnek biztos infója van a Hezbollah részvételéről

Az izraeli kormány "megkérdőjelezhetetlen" hírszerzési információval rendelkezik arról, hogy az Irán által támogatott militáns libanoni szervezet, a Hezbollah áll az izraeli turisták ellen Burgaszban elkövetett merénylet mögött - jelentette ki vasárnap a CBS amerikai televíziónak nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.




Batman-tragédia: titkolóznak a mozis bevételekről

A hollywoodi stúdiók a coloradói mozis tragédiára való tekintettel nem közöltek a hétvégén hivatalos adatokat filmjeik jegybevételéről, iparági bennfentes források szerint azonban A sötét lovag - Felemelkedés című filmre 160 millió dollárért (37,6 milliárd forintnyi összegért) váltottak jegyet az észak-amerikai nézők.




Obama férjként bukkant fel az aurorai kórházban

Az egész ország önökre gondol most, de a jövőben el kell gondolkodni azon is, hogy hogyan lehetne elejét venni a hasonló értelmetlen tragédiáknak – jelentette ki vasárnap este Colorado államban Barack Obama amerikai elnök, miután találkozott az aurorai moziban elkövetett mészárlás áldozatainak hozzátartozóival és a sebesültekkel.