Szíria: Oroszország nem vesz részt a holnapi párizsi találkozón

Oroszország nem vesz részt a Szíria barátai nevű csoport péntekre tervezett párizsi találkozóján - jelentette be a francia külügyminiszter. "Oroszország meghívást kapott, de tudatta, hogy nem vesz részt a megbeszéléseken, ami nem meglepő" – fogalmazott Laurent Fabius kedden, miután találkozott német kollégájával, Guido Westerwellével.




AI: rendszeresek a rendőri túlkapások a görög tüntetéseken

Rendszerint aránytalanul nagy erőt alkalmaznak a görög rendőrök az utcai megmozdulások résztvevőivel szemben, ráadásul mindezt többnyire büntetlenül teszik – állítja kedden közzétett jelentésében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.


Megfellebbezik Radovan Karadzic felmentését

Fellebbeztek a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészei kedden a bíróság múlt heti döntésével szemben, amely felmentette egyrendbeli népirtás vádja alól Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetőt.



Áll a bál Kína és a Fülöp-szigetek között

A vezető kínai pártlap kedden összeesküvés szításával gyanúsította meg a Fülöp-szigeteket, a kínai külügyi szóvivő pedig "provokációinak" leállítására szólította fel Manilát.



Orbán zsidóbérencezésre panaszkodott Washingtonba küldött levelében

Az antiszemitizmus magyarországi központja egy olyan hírportál, amely a magyar kormány föllépése elől az Egyesült Államokba menekült, s onnan végzi gyalázatos tevékenységét – írta Orbán Viktor kormányfő a washingtoni kongresszusnak küldött válaszlevelében, amelyben arra kérte a címzetteket, hogy szüntessék meg az Amerikából támogatott antiszemita provokációt.


Rohamosan csökken a cseh államfő támogatottsága

Továbbra is Václav Klaus államfőt tartják a csehek a legmegbízhatóbb hazai politikusnak, de támogatottsága az utóbbi időben rohamosan csökken. A legújabb, júniusi országos felmérés szerint Klausban a megkérdezettek 48 százaléka bízik, 20 százalékkal kevesebben, mint 2010 júniusában - közölte a CVVM prágai akadémiai közvélemény-kutató intézet kedden. Az idei márciushoz viszonyítva a csökkenés egyszázalékos.




EU-ellenes lett a holland szélsőjobb

Az iszlámellenesség helyett az Európai Unió-ellenesség határozza meg a Geert Wilders vezette holland szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) kedden nyilvánosságra hozott választási programját, amely az EU és az euró elhagyására szólít fel.


Zöldségpiacon robbantottak Irakban

Robbanószerrel megrakott teherautó robbant fel kedden a dél-iraki Díváníja város központjában, egy forgalmas zöldség- és halpiacon, legkevesebb 25 ember halálát és mintegy hetven sebesülését okozva - közölték orvosi és rendőrségi források.



Kevesebb megrendelést kapott a német ipar

Éves szinten 6 százalékkal csökkent májusban a gépekre és berendezésekre beérkezett megrendelések értéke Németországban az áprilisi 11 százalékos esés után - közölte kedden a Verband Deutscher Maschinen-und Anlagenbau (VDMA) szakmai szövetség.