Juppé: legalább 300-400 megfigyelő kellene Szíriába

A tervezettnél több ENSZ-megfigyelő küldését sürgette Szíriába a francia külügyminiszter. Alain Juppé közvetlenül az előtt nyilatkozott, hogy Párizsban csütörtökön újabb tanácskozásra ülnek össze a "Szíria barátai" nevű országok, ezúttal külügyminiszteri szinten.



Tizenkét török katonatisztet vettek őrizetbe

Több magas rangú katonatisztet vett őrizetbe kihallgatás céljából a török rendőrség csütörtökön azzal a gyanúval, hogy 1997-ben lemondásra kényszerítették az ország akkori miniszterelnökét.


Videón buktak le egy lány megerőszakolói Johannesburgban

Mélységesen megbotránkoztatta a dél-afrikai közvéleményt az a világhálóra felkerült, Johannesburgban készült videó, amely egy fiatal lány elleni csoportos nemi erőszak elkövetését mutatja be - közölte csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió.




Berlinben óránként legalább egy lakásba betörnek

Berlinben egyetlen év alatt több mint 25 százalékkal nőtt a lakásbetörések száma, a német fővárosban így tavaly már minden egyes órára legalább egy betörés jutott - írta csütörtökön a Bild című német lap.



Lebontják a krasznahorkai várfal egy részét

Drágább lehet a krasznahorkai vár felújítása az előzetesen becsült összegnél, mert szükség lesz a tűzkárt szenvedett várfal egy részének lebontására - közölte csütörtöki sajtóértekezletén a Generali biztosító, amely a műemlék helyreállítási költségeit fedezi majd.


Őrizetbe vették a Sun udvari tudósítóját

Őrizetbe vették csütörtökön a legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a The Sun udvari tudósítóját a Murdoch-sajtóbirodalom brit lapjai körül kirobbant súlyos etikai botrány ügyében.


Kiakadtak a civilek a montenegrói kormányfő alsónadrágjai miatt

Tíz darab alsónadrágot csíptettek a kormányépület bejárata előtt kifeszített kötélre Podgoricában egy civil szervezet aktivistái. Így tiltakoztak az ellen, hogy közpénzen vásárolt magának fehérneműt észtországi útján Igor Luksic montenegrói kormányfő - adta hírül a montenegrói Pobjeda napilap internetes kiadása csütörtökön.



YouTube-videón hízeleg Obama

Elindította az Egyesült Államokban élő latin-amerikai közösségeket megszólító kampányát a november 6-i elnökválasztásra készülve Barack Obama.




Breivik le akarta fejezni a volt norvég kormányfőt

Anders Behring Breivik eredetileg több robbantást tervezett, az oslói kormányzati negyed mellett a Munkáspárt székházát és esetleg a királyi palotát is célba vette volna. Emellett azt tervezte, hogy lefejezi Gro Harlem Brundtland volt norvég miniszterelnököt, erről videofelvételt készít, és felteszi a világhálóra - derült ki a norvég tömeggyilkos csütörtöki vallomásából.





Katolikus kasztrálások: vizsgálat indul Hollandiában

A holland parlament vizsgálatot fontolgat azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet játszottak egyes pszichiátriai intézmények homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásában a múlt század közepén - írta a Die Welt című német lap holland sajtójelentéseket idézve.