Majdnem kétmillió menekültet hozott Európának az arab tavasz
Csaknem kétmillió menekült érkezett tavaly Európába az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten végigsöpört arab tavasz miatt – legalább is így becsüli a washingtoni Brookings Intézet.
Csaknem kétmillió menekült érkezett tavaly Európába az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten végigsöpört arab tavasz miatt – legalább is így becsüli a washingtoni Brookings Intézet.
MTI
Szíriában 9 ezer fölé nőtt a felkelés tavaly március kitörése óta megölt személyek száma az ENSZ legújabb veszteségmérlege szerint.
MTI
Csaknem kétmillió menekült érkezett tavaly Európába az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten végigsöpört arab tavasz következményeként - írta kedden a The Daily Mail című brit napilap.
MTI
Az Egyesült Államok az európaihoz hasonló regionális rakétavédelmi pajzsot kíván létrehozni Ázsiában és a Közel-Keleten is - jelentette ki Madelyn Creedon, az amerikai védelmi minisztérium helyettes államtitkára.
MTI
Tíz hónap börtönre ítélte a belgrádi elsőfokú bíróság hétfőn Mladen Obradovicot, a szélsőséges Obraz nevű egyesület vezetőjét, mert megfenyegette a 2009-ben lemondott melegfelvonulás résztvevőit.
MTI
A türkmén vezetők arra készülnek, hogy beindítanak két új pártot, amelyek formálisan megtörnék a kormányzó párt monopóliumát, mégsem jelentenek veszélyt Gurbanguly Berdimukhammedow elnök abszolút hatalmára.
MTI
A bonni egyetemi klinikán kedden megműtötték Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminisztert - közölte a politikus hivatala.
MTI
Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra a toulouse-i merénylő által az elkövetett gyilkosságokról készített videofelvételeket.
Hatos erősségű földrengés rázta meg kedden Japán északkeleti részét – közölte az amerikai földtani hivatal. A japán hatóságok nem adtak ki szökőárriasztást.
MTI
Csecsen asszonyok megöléséért és elrablásáért kell fájdalompénzt fizetnie Oroszországnak.
MTI
Az Európai Parlament bel- és igazságügyi, valamint szabadságjogi kérdésekben illetékes szakbizottsága (LIBE) megszavazta kedden azt az EU-amerikai megállapodás-tervezetet, amely szerint az EU-országok légitársaságai még a repülés előtt átadják az Egyesült Államokba tartó vagy onnan felszálló légi utasaik személyes adatait az amerikai belbiztonsági szerveknek.
MTI
Visszavitték kedden Bukarestbe azt a román parlamenti képviselőt, aki Afrikába menekült azután, hogy bűnszövetkezetben való részvétel gyanújával megvonták tőle mentelmi jogát. Mihail Boldea független parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a szervezett bűnözés elleni ügyészség kérte a parlamenttől, ezt március 20-án meg is szavazták. Két nappal később a legfelső bíróság előzetes letartóztatási parancsot adott ki a képviselő ellen, de ő március 17-én már elhagyta az országot.
MTI
Tanulmányt készítenek arról, hogyan illeszthető be még jobban Koszovó az Európai Unió nyugat-balkáni politikájába - jelentette be kedden Pristinában Stefan Füle, az EU bővítési biztosa.
MTI
Az Amnesty International felszólította az Európai Unió tagállamait, hogy vállaljanak kötelezettséget saját szerepvállalásuk kivizsgálására az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos repülőjáratainak fogadásában, illetve a foglyok kínzásában.
MTI
Angela Merkel német kancellár, a Német Kereszténydemokrata Unió elnöke a hatalom megtartása érdekében mindent megtesz azért, hogy folytatódjon a koalíciós társ Szabad Demokrata Párt hanyatlása és a párt ne kerüljön be a Bundestagba a következő választáson - írta a Bild című lap kedden.
MTI
Szíria elfogadta az Annan-tervet - közölték Genfben és Bejrútban egy időben az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjának szóvivői.
MTI
Összesen tizenöt rendőrt öltek meg maoista felkelők India középső részén kedden - közölték a hatóságok. A rendőrök Mahárástra állam egyik erdős területén haladtak, amikor a felkelők működésbe hoztak egy robbanószerkezetet. További tizenhárom rendőr megsebesült.
unknown
Ingyenes lesz a tömegközlekedés 2013. január 1-jétől a 416 ezres észt fővárosban, Tallinnban - közölte Edgar Savisaar polgármester.
MTI
Szerbiában nyolc-kilencszázezerre tehető a hajléktalanok, illetve azoknak a szegényeknek a száma, akinél fennáll a kockázat, hogy koldusbotra juthatnak - összegezte kedden féléves kutatásának eredményeit egy belgrádi intézet.
MTI
Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnök pártja új programján és az egyesült ellenzék választási listájának összeállításán dolgozik - közölte kedden pártja egyik illetékese.
MTI