Mandelát kiengedték a kórházból

Vizsgálat után kiengedték a kórházból vasárnap Nelson Mandelát, Dél-Afrika korábbi elnökét, mivel semmi komoly problémát nem találtak az orvosok.


Megtámadták Dragan Stojkovics szülőotthonát

Ismeretlen tettesek szombat este a szerbiai Nis városában kézigránátot dobtak be Dragan Stojkovics, a jugoszláv labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya szülőotthonának udvarára.


16 kilométeres élőlánc Putyin ellen

Tizenhat kilométeres élőláncot alkotott több ezer orosz ellenzéki vasárnap a Moszkva belvárosát körülvevő körúton "Ne hagyjuk Putyint bejutni a Kremlbe" jelszóval, egy héttel a március 4-i elnökválasztás előtt.




Megjelent a botrányos véget ért News of the World utódja

Megjelent vasárnap a telefonlehallgatási botrány miatt tavaly szinte egyik pillanatról a másikra felszámolt egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap, a News of the World utódja, amely nem más, mint a The Sun újonnan elindított vasárnapi kiadása.


Elnököt választanak Szenegálban

Megkezdődött vasárnap reggel a szenegáli elnökválasztás első fordulója. Tizennégy jelölt van, köztük a 85 éves Abdoulaye Wade hivatalban lévő államfő.


Több ezren tüntettek az ACTA ellen

Több ezer ember tüntetett szombaton Európában, főleg Németországban és Ausztriában a hamisítás elleni nemzetközi kereskedelmi megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement - ACTA) ellen.


Tűz pusztított egy antarktiszi kutatóállomáson

Tűzvész pusztította el Brazília antarktiszi kutatóállomását szombaton. Két katona életét vesztette, egy pedig megsebesült, s a rossz időjárás miatt mindenkit evakuálni kellett - közölte a brazil haditengerészet.


Ledózerolják Oszama bin Laden utolsó házát

Lerombolják a pakisztáni Abbotábád városban azt a házat, amelyben Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője élt háborítatlanul, mígnem tavaly májusban egy titkos amerikai kommandós akcióban megölték.



Földrengés volt Oroszországban is

6,8-es erősségű földrengés volt a szibériai Tuva körzetben, Oroszországban közép-európai idő szerint vasárnap reggel 7 óra 17 perckor - jelentette az amerikai földrengéstani intézet (USGS).


Nagy erejű földrengés Tajvanon

A Richter-skála szerint 6,1-es erejű földrengés rázta meg Tajvant vasárnap, helyi idő szerint délelőtt - közölte a tajvani meteorológiai intézet.


Péter cár győzött Dzsingisz kán előtt

Nyílt napot tartottak az orosz választások előtt nyolc nappal a szavazóhelyiségekben, melyekbe a választások tisztasága érdekében még webkamerát is elhelyeztek. Egy szimulációs játékban a moszkvai körzetet egy pátervári történelmi személyiség nyerte. Nem Putyin.


Evakuálta a Nato az embereit Kabulban

Egyre élesedik a helyzet a koránégetés miatt Afganisztánban. A Nato valamennyi munkatársát evakuálta a kabuli minisztériumokból szombaton. Az amerikai védelmi miniszter felszólította az afgán kormányt, tegyen meg mindent az amerikai katonák védelmében.



Tőkés: "hazaárulással rokon megnyilvánulás"

A korábbi ideiglenes elnököt, Toró T. Tibort választotta elnökévé szombaton, első országos küldöttgyűlésén az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredán. Tőkés László, tiszteletbeli elnök és EP-képviselő hazaárulással rokon megnyilvánulásnak tekintette azokat a magyar politikusi hangokat, melyek azt szolgálták, hogy Brüsszelben elmarasztalják Magyarországot.



Már hétezren szavaztak Pozsonyban Chuck Norris-ra

Toronymagasan vezeti a Texasi kopó annak a kerékpáros hídnak a névadó szavazását., amely egy szlovák és osztrák települést kötne össze. Ha Chuck Norris nyer, meghívják a hídavatóra is.