Véget érhet év végén Koszovó nemzetközi felügyelete

Koszovó függetlenségének nemzetközi felügyelete 2012 végén befejeződik - közölte a Nemzetközi Civil Iroda vezetője kedden Bécsben. Pieter Feith a Koszovó fölött ellenőrzést gyakorló, 25 ország képviselőiből álló Nemzetközi Irányító Csoport bécsi ülése után nyilatkozott erről.





Meghalt az egyik önégető diplomás Marokkóban

Belehalt égési sérüléseibe kedden egy marokkói fiatalember, aki múlt héten négy tüntető társával együtt felgyújtotta magát - közölte az elhunyt felesége, aki a hatalmon lévő vezetőket vádolta férje haláláért.


Milliókat keresett Romney az elmúlt két évben

Mitt Romney amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns az elmúlt két év alatt bruttó 42,7 millió dollár (vagyis csaknem 10 milliárd forint) jövedelemre tett szert, amelyből 6,2 millió dollárt, vagyis mintegy 14 százalék adót fizetett - derül ki a politikus kampánystábja által kedden nyilvánosságra hozott családi adóbevallási papírokból.



Még mindig nincs rend Líbiában: lázadók kezére került egy város

A Líbiát irányító Átmeneti Nemzeti Tanáccsal szemben állók vették át a hatalmat kedden a Tripolitól 170 kilométerre délnyugatra lévő Bani-Valíd városban, és közölték, hogy megválasztják saját hatalmi szerveiket. Hétfőn tűzharcban zavarták ki a tanácshoz hű milicistákat a településről, amely tavaly Moammer Kadhafi diktátor uralmának egyik utolsó bástyája volt.



Ellátási problémákat okoz az olasz kamionos sztrájk

Ellátási nehézségek kezdenek fellépni Olaszországban a kamionosok hétfőn kezdődött sztrájkja miatt: problémák vannak az üzemanyag- és élelmiszer-szállítással, sőt néhány Fiat-gyárban átmenetileg leállt a termelés az alkatrészellátás akadozása miatt.


Hajókatasztrófa: a hajótársaság is felelős lehet

Az olasz ügyészség szerint a sziklára futott Costa Concordiát üzemeltető hajótársaságot is felelőség terheli számos tekintetben. Az ügyészségi vizsgálat mellett folytatódik az áldozatok keresése és az üzemanyag eltávolítása.



Az Arab Ligának volna megoldási terve a szíriai válságra

Az Arab Liga kedden levélben New York-i találkozót kért Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól, hogy a szervezet ismertethesse vele a szíriai válságból való kilábalásra vonatkozó tervét, és kérje ahhoz az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a támogatását.


Örmény népirtás: Erdogan kiakadt a franciák döntésén

"Nyíltan diszkriminatívnak", "rasszistának", illetve a gondolatszabadság ellen elkövetett mészárlásnak nevezete kedden Recep Tayyip Erdogan török kormányfő azt a hétfőn este a francia szenátus által elfogadott törvényt, amely büntetni fogja az Ottomán Birodalomban elkövetett örmény népirtás tagadását.



Martonyi: le van zárva a magyar-francia konfliktus

"Teljes mértékben lezártnak" tekinthető Magyarország és Franciaország között az új alaptörvény kapcsán nyilatkozatok formájában korábban kialakult konfliktus - mondta az MTI-nek Párizsban Martonyi János külügyminiszter francia kollégájával folytatott megbeszélését követően.


Miért ilyen toleráns Orbánnal az Európai Néppárt?

Mindenáron meg akarja őrizni hatalmas többségét a konzervatív kereszténydemokrata Európai Néppárt az Európai Parlamentben, ezért nem szólalt fel sem Silvio Berlusconi botrányos ügyei, sem pedig Orbán Viktor és a magyar törvényhozás ellen sem - írja a Der Spiegel.


Áder és Gál EP-szakbizottsági alelnökök lettek

Gál Kinga és Áder János fideszes európai parlamenti (EP-) képviselőt két, Magyarország szempontjából kulcsfontosságú EP-szakbizottság alelnökévé választották - közölte kedden a magyar néppárti EP-képviselőcsoport.