Nem Kadhafi hívei támadták meg Bani-Valídot

Fegyveres összetűzések voltak a Tripolitól 170 kilométerre délnyugatra fekvő Bani-Valíd városában. Öt volt líbiai lázadó meghalt, mintegy húszan megsebesültek. Favzi Abdelali líbiai belügyminiszter a Lybia televíziónak nyilatkozva cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a néhai Moammer Kadhafi hívei intéztek volna támadást a város ellen.



Spindelegger: ne "pofozzák" Magyarországot

Az osztrák alkancellár és külügyminiszter figyelmeztette uniós kollégáit, hogy a magyar alkotmányról és néhány törvényről zajló vitában ne "pofozzák" Magyarországot, mert azzal csak ellentétes hatást érnének el.


Olasz "Titanic": nem létezik az eltűnt magyar nő

A Costa Concordia olasz óceánjáró baleseténél eltűnt magyar nőre vonatkozó bejelentés a Külügyminisztérium szerint megalapozatlan, a bejelentést tevő személyről ugyanis kiderült, hogy visszaél egy három éve halott személy adataival.


Katasztrofális földrengés fenyegeti Tokiót

Hetven százalék az esélye annak, hogy a következő négy évben a Richter-skála szerinti 7-es erősséget meghaladó földmozgás rázza meg a japán fővárost a Tokiói Egyetem földrengéskutató intézetének hétfőn közölt tanulmánya szerint.


Jemenben lázong a légierő

Hétfőn már négy jemeni légi támaszpontra terjedt ki az a tiltakozó mozgalom, amelynek vezetői a légierő parancsnokának távozását követelik.



Mit remélnek Barrosóék Orbántól?

Azt reméli az Európai Bizottság, hogy José Manuel Durao Barroso elnöknél kedden teendő látogatásán Orbán Viktor miniszterelnök megerősíti a kormány készségét arra: közösen dolgozzanak a bizottság által az uniós és a magyar jogi szabályozás összhangjával kapcsolatban felvetett problémák orvoslásán.



Zajos volt az új egyptomi parlament alsóházának első ülése

Vallási viták és a katonai vezetők elleni tiltakozás jellemezte az új egyiptomi parlament iszlamista többségű alsóházának hétfői alakuló ülését. A törvényhozás először ült össze Hoszni Mubarak elnök uralmának tavaly februári megdöntése óta, és az ülés elején az 508 képviselő egyperces csenddel emlékezett meg a forradalom áldozatairól.


"Orbán lépéskényszerben van" - külföldi lapok Magyarországról

A Financial Times szerint ha az EU válaszlépései kimerülnek a jogi lépések kilátásba helyezésével, akkor Magyarország veszélyes precedenst teremt; a luxemburgi külügyminiszter pedig a Der Dspiegelnek azt mondta, Orbán már régen méltatlanná vált arra, hogy európaiként lépjen fel és szavazzon. Vezető európai lapok a hét végi budapesti tüntetésekkel, Magyarország és az EU viszonyával foglalkoztak hétfői kommentárjaikban.








Megint téma lesz Magyarország Brüsszelben

A Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárásról is tárgyalnak az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben, de zsúfolt napirendjükön számos más téma is szerepel.