Megint vér folyt Tripoliban - öt halott
"Forradalmi erők" csaptak össze kedden Tripoliban: öten meghaltak és több mint tucatnyian megsebesültek - jelentette az Al-Arabíja hírtelevízió.
"Forradalmi erők" csaptak össze kedden Tripoliban: öten meghaltak és több mint tucatnyian megsebesültek - jelentette az Al-Arabíja hírtelevízió.
MTI
Életfogytiglani börtönbüntetést akarnak kérni Kenan Evren volt török államfőre az ügyében eljáró ügyészek, ha befejezik az 1980-as katonai puccs után hatalomra jutott elnök és társai ügyének vizsgálatát - közölte kedden az Anatolia állami hírügynökség.
MTI
A keddi Le Monde-ban Orbán Viktorról jelent meg karikatúra - írja a Népszava Online.
hvg.hu
Özönvízszerű esővel járó hatalmas viharok pusztítottak kedden Nagy-Britannia jelentős részén. Az ítéletidőben egy ember meghalt, többen megsérültek, számos országrészben komoly károk keletkeztek és súlyos fennakadások voltak a közlekedésben.
MTI
A marokkói király elfogadta az új miniszterelnöknek a kormány tagjaira tett javaslatát és kinevezte a tárcavezetőket kedden. Abdeliláh Benkirán koalíciós kormánya 31 tagú, a szövetséget négy párt hozta létre. Az észak-afrikai arab monarchia történetében most először került iszlamista politikus a végrehajtó hatalom élére.
MTI
Bassár el-Aszad szíriai elnök távozását szorgalmazta kedden Nicolas Sarkozy francia elnök, csatlakozva külügyminiszteréhez, Alain Juppéhez.
MTI
Két magyar meghalt egy autóbalesetben kedden dél körül az A8-as autópályán a felső-ausztriai Reichersberg környékén - közölte az osztrák rendőrség.
MTI
Kubai ellenzéki források szerint meghalt a börtönben egy éhségsztrájkot folytató politikai fogoly - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió kedden.
MTI
Újabb szlovákiai magyar közölte, hogy a magyar állampolgárság felvétele miatt a hivatalok személyi iratai leadására szólították fel. A Hírek.sk szlovákiai magyar hírportál keddi közlése szerint Fehér István, révkomáromi tanár október végén Nyitrán jelentette be, hogy felvette a magyar állampolgárságot. Később a hivatal levélben közölte vele, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát. A hivatal egyúttal arra kérte őt: töltse ki a mellékelt nyomtatványt, melyben lemond szlovák állampolgárságáról.
MTI
Fogva tartottak, megvertek, halállal fenyegettek és vetkőzésre kényszerítettek Argentínában egy tévés újságírót és egy operatőrt, akik egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyről készítettek tényfeltáró riportot - adta hírül a Texasi Egyetem latin-amerikai sajtóval foglalkozó blogja kedden.
MTI
Megkezdte munkáját a maffiaellenes bíróság Bulgáriában kedden - közölte a testület elnöke, Georgi Usev az állami rádióban. A szervezett csoportok által elkövetett súlyos bűncselekményekkel foglalkozó bíróság elé 70-80 eset kerülhet a következő napokban, és évente várhatóan 300 ügyet tárgyal majd.
MTI
A francia alkotmánytanács múlt héten elfogadta azt a törvényt, amely új adót vet ki a cukrozott üdítőitalokra. Az intézkedés segítséget jelent az elhízás elleni küzdelembe, és ezzel egy időben az államkincstárat is hizlalja.
Medipress
Bár a hőmérséklet fagypont alatt volt, nem viselhettek sapkát, kesztyűt sőt még sálat sem az észak-koreaiak elhunyt vezetőjük, Kim Dzsongil temetésén, mivel az örökös - és az ország új vezetője - is fedetlen fővel és kézzel vonult a halottaskocsi mellett - írta egy szöuli lap, a Daily NK kedden.
MTI
Rekordmagasságba szökött az üzemanyagok ára Olaszországban az év első napjaiban.
MTI
Iránnak nincsenek nagy hatótávolságú rakétái - közölte kedden az orosz védelmi tárca azzal összefüggésben, hogy Teherán próbák sorozatát hajtotta végre különböző típusú rakétákkal a Perzsa-öbölben végzett hadgyakorlata során. Az iráni média a kilőtt rakéták egyikét nagy hatótávolságúnak nevezte.
MTI
A lengyelek 54 százaléka szerint a 2012-es év anyagilag nehezebb lesz az előzőnél; leginkább állásuk elvesztésétől, valamint az árak és adók növekedésétől tartanak - derül ki a TNS OBOP közvélemény-kutató intézet friss felméréséből.
MTI
"Problémás a helyzet ma Magyarországon", ahol új alkotmány lépett életbe, konszolidálva Orbán Viktor konzervatív miniszterelnök hatalmát - jelentette ki a konzervatív párti Alain Juppé külügyminiszter a francia állami televízió 1-es csatornájának nyilatkozva.
MTI
Megkezdődött kedd reggel az egyiptomi parlamenti választások harmadik, utolsó szakasza az ország területének mintegy harmadán - közölték az állami médiumok.
MTI
Észak-koreai katonák lelőtték három honfitársukat, aki Kínába próbált szökni a phenjani hatalomváltás miatt a szokásosnál is szigorúbban őrzött határon - mondta el egy dél-koreai aktivista.
MTI
Kárpótlást fizet Törökország azon 35 kurd civil családtagjainak, akik életüket vesztették a török légierő december végi légicsapásában az iraki határ közelében - jelentette be Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes, aki a török kormány ülését követően, hétfő este sugárzott televíziós nyilatkozatában számolt be az anyagi kárpótlásról.
MTI