Több mint tucatnyi halottja van dél-jemeni harcoknak
Négy katona és tíz helyi al-Kaida-harcos esett el szombat este óta folyó harcokban a dél-jemeni Zindzsibárban - közölte vasárnap egy katonai forrás.
Négy katona és tíz helyi al-Kaida-harcos esett el szombat este óta folyó harcokban a dél-jemeni Zindzsibárban - közölte vasárnap egy katonai forrás.
MTI
A kórház cáfolta a vasárnapi hírt, hogy Mubarak kómában lenne.
MTI
Rakétákra szerelhető robbanótöltetek tűntek el rejtélyes módon a hétvégén Romániában egy olyan fegyverszállító vonatról, amely Bulgáriába tartott.
MTI
Kiköltöztette az izraeli biztonsági szolgálat a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpontot, amelyet fenyeget a város erdejében vasárnap kitört pusztító tűz - közölte a rendőrség.
MTI
Tiltakozók százezrei özönlöttek az utcákra vasárnap Jemen-szerte, hogy követeljék Ali Abdalláh Száleh elnök távozását, miközben a támadások kereszttüzében álló államfő több ezer híve tartott ellentüntetéseket Száleh hatalomra jutásának 33. évfordulóján.
MTI
Szélsőbaloldali aktivisták csaptak össze Berlinben a biztonsági erőkkel, kövekkel, palackokkal, petárdával dobálták meg a rendvédelmi szerveket; 34 rendőr kisebb sérüléseket szenvedett - közölte vasárnap a rendőrség.
MTI
George Pataki, New York állam magyar származású volt kormányzója fontolóra vette, hogy elinduljon a 2012-es elnökválasztáson - közölte a hét végén a konzervatív The Washington Times című napilap.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy 50 kilométeres autópálya-szakasz építésének kudarca miatt kútba esett a lengyel-kínai stratégiai partnerség terve, s Magyarország szíves-örömest a lengyelek helyébe ugrott - írta hétvégi mellékletében, a PlusMinusban a Rzeczpospolita című lengyel napilap.
MTI
Letartóztatták a News Corp. multinacionális médiacég egyik vezetőjét, aki pénteken mondott le posztjáról, miután belekeveredett a brit sajtóbotrányba.
hvg.hu
Óriás hamufelhőt lövellt vasárnap Indonéziában a Lokon vulkán - közölték a helyi hatóságok.
MTI
Az izraeli légierő újabb légicsapást hajtott végre vasárnap hajnalban a Gázai övezetben; hét ember megsebesült, köztük négy gyerek - közölték palesztin kórházi forrásból.
MTI
A rendőrség legmagasabb vezető szintjeiig jutott az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai telefonlehallgatási sajtóbotránya, amely Rupert Murdoch médiabirodalmának azóta megszüntetett legnagyobb bulvárlapja, a News of the World körül robbant ki.
MTI
Rendőrségi intézményekre támadtak vasárnapra virradóra Tuniszban és a tunéziai fővárostól 65 kilométerre északra lévő Menzel-Burgibában. Ez utóbbi támadásban legkevesebb négy ember súlyosan megsebesült.
MTI
Vasárnapra virradó éjszaka sikerült megfékezni az erdőtüzet a horvátországi Brac-szigeten, ahol mintegy négyezer hektáros területen pusztítottak a lángok, lakott területeket is veszélyeztetve - közölte a horvát katasztrófavédelmi szervezet (DUZS) vasárnap.
MTI
Mintegy 300 emberrel a fedélzetén sodródó bárkát mentettek ki az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetétől 15 mérföldre délre olasz őrnaszádok.
MTI
A magyar közmédiában zajló elbocsátásokról közölt terjedelmes elemzést a Welt am Sonntag.
MTI
Egyiptom hatalmas hidat tervez a német Spiegel Online szerint Szaúd-Arábia felé. Az építmény a Vörös-tenger fölött húzódna, és máris kiváltotta Izrael haragját, hiszen 1948 óta először kötné össze az arab világ két részét közúton és vasúton is.
hvg.hu
Lemondott szombaton az egyiptomi külügyminiszter, a miniszterelnök pedig elfogadta ezt, és bejelentette, hogy ki lesz a két helyettese az átalakítandó és hétfőn bejelentendő kormányban. Eszám Sarafnak a kormányátalakítással a változást követelő tüntetők megbékítése a célja.
MTI
Hugo Chávez venezuelai elnök közölte szombaton: nem találtak több rosszindulatú daganatot a testében azután, hogy júniusban Kubában eltávolítottak egyet a szervezetéből.
MTI
Az amerikai külügyminiszter szombaton Isztambulban azt mondta: Törökországnak reagálnia kell azokra az aggodalmakra, amelyek szerint az országban visszaesés tapasztalható az emberi jogok és a világi hagyományok érvényesülésének terén.
MTI