Négy tábornok dezertált Líbiából
Nyolc líbiai katonatiszt, köztük négy dandártábornok dezertált, és jelenleg Rómában tartózkodik - közölte a lázadók egyik magas rangú vezetője.
Nyolc líbiai katonatiszt, köztük négy dandártábornok dezertált, és jelenleg Rómában tartózkodik - közölte a lázadók egyik magas rangú vezetője.
MTI
A több napja tartó kisebb-nagyobb tüntetések, felvonulások után az észak-kínai Belső-Mongóliában több helyütt, így az egyetemeken és a közintézmények környékén látványosan megerősítették a biztonsági intézkedéseket, komoly rendőri erőket vonultattak fel - derül ki hétfői kínai sajtójelentésekből.
MTI
Lengyelországban eddig nem regisztráltak megbetegedést a németországi hasmenésjárvánnyal összefüggésben - közölte hétfőn az egészségügyi főfelügyelő helyettese.
MTI
A közép-szíriai Homsz környékét továbbra is ostrom alatt tartja a hadsereg, tüzérsége az egyik várost hétfő hajnalban is lőtte, amivel újabb áldozatokat okozott. A vasárnapi ostromban legkevesebb kilenc ember halt meg, és körülbelül száz megsebesült - közölték emberjogi aktivisták.
MTI
Több száz, az államfőhöz hű katona támadt Jemenben hétfőn az arab ország elnökének távozását követelő tömegre a déli Taizz városában - legkevesebb húsz ember meghalt. Zindzsibár környékén a hadsereg a levegőből támadta az al-Kaida és a szélsőséges fegyveresek állásait.
MTI
A háborús bűnökkel vádolt egykori szerb tábornok, Ratko Mladics ügyvédje "független orvoscsoport" összeállítását kérte a belgrádi különleges törvényszéktől hétfőn.
MTI
Száznyolcvan embert vettek őrizetbe a szerbiai hatóságok a Ratko Mladics volt boszniai szerb vezető letartóztatása elleni tüntetésen, miután a tiltakozók a rendőrségre támadtak és 32 rendőrt megsebesítettek - közölte hétfőn a belgrádi belügyminisztérium szóvivője.
MTI
Robbanóanyaggal megpakolt autót röpített a levegőbe egy öngyilkos merénylő egy afganisztáni olasz támaszpont bejáratánál hétfőn, többen meghaltak, számos ember megsebesült.
MTI
A katonai kommunikációs csatornák megszakításával és a Phenjan elleni "lélektani hadviselés" megbosszulásával fenyegetette meg Szöult Észak-Korea.
MTI
Elveszítheti legfontosabb hatalmi bázisát, az olasz pénzügyi fővárost, Milánót Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök az önkormányzati választások második fordulójában.
MTI
Sebességi rekordot szeretne dönteni a tervező azzal a teljes mértékben fából és modern dizájnnal készült kerékpárral, amelyet lánc helyett egy 128 foggal kialakított nagy fakerék hajt meg.
hvg.hu
A NATO líbiai hadjárata eléri célját, közeledik Moammer Kadhafi líbiai vezető hatalmának vége - jelentette ki hétfőn Anders Fogh Rasmussen, a szervezet főtitkára.
MTI
Ügyvédje szerint a boszniai szerbek háborús bűncselekményekkel vádolt egykori tábornoka, a múlt héten elfogott Ratko Mladics állapota olyan súlyos, hogy nem éri meg tárgyalásának megkezdését a hágai törvényszéken - írja az AP hírügynökség.
hvg.hu
Éleslövedékkel lőttek a jemeni biztonsági erők az arab ország elnökének a távozását követelő tömegbe a déli Taizz városában a hétfőre virradó éjjel, az ugyancsak déli Zindzsibár környékén az al-Kaida terrorszervezet emberei megöltek négy kormánykatonát.
MTI
A román kormánykoalíció hétfői ülésén is napirendre tűzik a kolozsvári Mátyás-szobor elé törvénytelenül elhelyezett bronztábla ügyét; a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezete végső esetben polgári engedetlenségre szólíthatja fel a város magyarságát, ha nem rendeződik az ügy.
MTI
A NATO elismerte hétfőn, hogy legkevesebb kilenc civil halálát okozta egy két nappal korábbi légitámadásával a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, és bocsánatot kért miatta. Hamid Karzai afgán elnök keményen bírálta a NATO-akciókat.
MTI
Harminchárom osztrák bioélelmiszer-üzletből vonnak vissza spanyol zöldségeket azzal a gyanúval, hogy a Németországban hasmenéses járványt okozó, EHEC baktériummal fertőzött áruból valók - jelentették be Ausztriában.
MTI
Pakisztán légi- és szárazföldi hadműveletet indít az ország törzsek uralta északnyugati részén fekvő Észak-Vazirisztánban, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a szélsőséges tálibok egyik legjelentősebb fellegvárában - írta hétfőn egy helyi újság.
MTI
Leégett egy családi ház tetőtere Gyálon hétfő hajnalban - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
MTI
Pokolgépes merénylet oltotta ki legkevesebb tizenkét ember életét vasárnap egy észak-nigériai laktanya kantinjában. A detonációban huszonöten sebesültek meg.
MTI