Bin Laden halott, új sátán kerestetik

Az al-Kaida nem egy klasszikus értelemben vett terrorszervezet, inkább egy ideológia, amely egymástól független csoportokat tart össze. Oszama bin Laden likvidálásával ez az ideológia arc nélkül maradt. Ám az, hogy az ördögnek legyen arca, nemcsak globális dzsihád híveinek, de az Egyesült Államoknak is fontos.



Így dobták a tengerbe Oszama bin Ladent - videó

"Nem kellett sokat várni ahhoz, hogy az alig egy hete meggyilkolt Oszama bin Laden halála egy reklámban köszönjön vissza. Igaz, azt álmomban sem gondoltam volna, hogy az al-Kaida hírhedt figurájával, pontosabban annak amúgy sem teljesen hétköznapi "temetésével" a biztonsági öv fontosságát reklámozzák majd" - írja a Facelift nevű reklámblog szerzője.



Az al-Kaida célpontja Franciaország

Franciaország az al-Kaida kettes számú célpontja az Egyesült Államok után, de a terrorszervezet vezetője, Oszama bin Laden megölése óta nem érték Párizst külön fenyegetések - mondta a francia titkosszolgálatok vezetője a Le Monde című francia napilap péntek délután megjelent számának adott interjúban.


Hónapokig marad a száraz idő Európában

A Közép- és Nyugat-Európa fölött húzódó, január óta tartó anticiklonhelyzet "igen stabil, és még hetekig, akár hónapokig eltarthat" - olvasható a Meteorológiai Világszervezet (WMO) pénteki közleményében.




Elítélték Baburina orosz újságíró gyilkosát

Nyikita Tyihonov orosz nacionalistát életfogytiglani, élettársát, Jevgenyija Hasziszt 18 évi szabadságvesztésre ítélték pénteken Moszkvában, miután Tyihonovot az esküdtszék bűnösnek találta Sztanyiszlav Markelov ügyvéd és Anasztaszija Baburina újságíró meggyilkolásában.




Tőkés László együttműködést javasol

Már a jövő nyári önkormányzati választásokra együttműködést javasol az erdélyi magyar politikai szervezeteknek Tőkés László, előválasztásokat kezdeményezve a romániai magyarság körében, és az így kialakult sorrend alapján valamennyi magyar párt már a helyhatósági megmérettetésen közös listát indítana.



Rettegnek az orvosok a műhibaperektől az USA-ban

A védekező orvoslás lényege, hogy a doktorok azzal igyekeznek az ellenük műhiba gyanúja miatt bármikor emelhető vádakat megelőzni, hogy biztonsági okokból egész sor fölösleges vizsgálatot is elvégeztetnek. Az amerikai egészségügy reformja kapcsán a vezető szakemberek attól tartanak, hogy a fölösleges vizsgálatok száma nőni fog.


Gyilkosságok állami megrendelésre

Az Oszama bin Ladent leterítő USA mellett számos más ország is külföldön gyilkoltatja meg ellenségeit - legyenek azok terroristák, gerillák, kiugrott ügynökök vagy akár nem kívánatos ellenzéki vezetők. Az állami megrendelésre külföldön végrehajtott gyilkosságok közül több is diplomáciai konfliktusokhoz vezetett, némelyik pedig az akció különleges körülményei miatt került a lapok címlapjára. Most a legfontosabb, illetve a legérdekesebb esetek közül válogattunk.


Egy német lap Orbán "irritáló esszéjéről" ír

Vezércikkben foglalkozott a magyar uniós elnökséggel, illetve a magyarországi belpolitikai helyzettel pénteki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Süddeutsche Zeitung Lemondás a móresre tanításról című írásában emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök és kormánya előbb sok külföldi bírálatot kapott az új médiatörvény miatt, majd az új alkotmány miatt érték bírálatok.


Schmitt Pál Újvidéken járt

Schmitt Pál úgy fogalmazott: szimbolikus az újvidéki látogatása abban az értelemben, hogy tárgyalópartnere, a vajdasági parlament elnöke magyar nemzetiségű és egyben Szerbia állampolgára.


Csúcstechnikával figyelte a CIA bin Laden házát

A CIA már jó ideje csúcstechnikával figyelte a terroristavezér villáját - írta a Washington Post. Egy pakisztáni hírszerző tiszt pedig arról számolt be, hogy bin Laden jemeni születésű felesége hat éve élt abban a házban, amelyet az amerikai kommandósok a minap megostromoltak, és soha nem hagyhatta el a felső szinteket.