Begyűjtötték egy protestáns gyülekezet híveit a kínai rendőrök
Egy Kínában hivatalosan el nem ismert protestáns gyülekezet szabadtéri istentiszteletét hiúsították meg a kínai hatóságok vasárnap Peking északnyugati részén.
Egy Kínában hivatalosan el nem ismert protestáns gyülekezet szabadtéri istentiszteletét hiúsították meg a kínai hatóságok vasárnap Peking északnyugati részén.
MTI
Negyedszer is újraválasztották vasárnap Tokió kormányzóját, a 78 éves Isihara Sintarót - közölte a japán média az exit poll-eredmények alapján.
MTI
A németek többsége támogatja, hogy az Európai Unió megsegítse Portugáliát.
MTI
Kitoloncolása napján újból illegális határsértéssel próbálkozott két afgán férfi Röszke közelében - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság..
MTI
Moammer Kadhafi líbiai vezető hadseregének 25 harckocsiját lőtték ki a NATO harci gépei: 11-et a keleti Adzsdábíja felé vezető úton, 14-et pedig a nyugati Miszráta közelében - közölte vasárnap a szövetség egyik illetékese.
MTI
Előállítottak vasárnap egy férfit és egy nőt, akik Délnyugat-Franciaországban megsebesítettek egy csendőrt és a gyanú szerint a Haza és Szabadság (ETA) baszk szakadár szervezethez tartoznak - közölték a helyi hatóságok.
MTI
Elutasította egy guatemalai bíró az Alvaro Colom és neje válását megakadályozó beadványt, így külön válhatnak az ország elnökének és first ladyjének útjai, hogy az asszony ringbe szállhasson az elnöki székért.
MTI
Több százan tüntettek vasárnap is a kairói Tahrír téren a katonai vezetés ellen tiltakozva, két hónappal Hoszni Mubarak elnök megbuktatása után.
MTI
Két bahreini tüntető halt meg börtönben, s egyiküknek a halálát a hatóságokkal szembeni ellenállás közben szerzett sebesülése okozta - közölte vasárnap az arab ország belügyminisztériuma.
MTI
A líbiai hadsereg támadást indított vasárnap a felkelők ellen Adzsdábíja központjában.
MTI
Öt évvel ezelőtt még elutasították az izraeli védelmi minisztérium magas beosztású tisztségviselői a katonai támadást iráni nukleáris létesítmények ellen - derül ki az Egyesült Államok izraeli nagykövetsége által készített diplomáciai iratokból, amelyeket a dokumentumokat kiszivárogtató Wikileaks portál tett közzé.
MTI
Izlandon a második népszavazás is elutasította, hogy az ország 5 milliárd dollárt fizessen Nagy-Britanniának és Hollandiának egy izlandi bank összeomlása okozta károkat megtérítendő.
MTI
Irán kiutasított három kuvaiti diplomatát válaszul arra, hogy az öböl menti emírség korábban kémkedés vádjával három iráni diplomatát szólított fel az ország elhagyására - közölte vasárnap egy kuvaiti külügyi vezető.
MTI
Japán és amerikai katonák újabb nagyszabású akciót indítottak vasárnap az egy hónappal ezelőtti japán földrengés és szökőár áldozatainak felkutatására.
MTI
A legfrissebb jelentések szerint harminchét tüntetőt lőttek le a rendvédelmi erők Szíriában, 26 ember a dél-szíriai Deraa városában halt meg pénteken - közölték vasárnap szíriai és kurd civil szervezetek.
MTI
Búcsú- és fenyegető leveleket hagyott maga után a hollandiai gyilkos ámokfutó, aki szombaton hat embert meggyilkolt és tizenötöt megsebesített egy bevásárlóközpontban. A gyilkos engedéllyel tartotta fegyverét.
MTI
Izrael véget vet a támadásoknak, ha a palesztinok is ezt teszik - mondta Ehud Barak izraeli védelmi miniszter. A Hamász szerint az izraeli agresszió beszüntetése a nyugalom feltétele.
MTI
Fegyverraktárakat és harckocsikat semmisítettek meg NATO-gépek Líbiában.
MTI
Őrizetbe vettek egy magyar nőt a héten a perui főváros, Lima nemzetközi repülőterén, mert több mint kilenc kilogramm kábítószert találtak nála - közölte a perui rendőrség kábítószer-ellenes részlege.
MTI
Bohózatnak nevezte a kubai parlament elnöke helyi idő szerint szombaton azt a texasi pert, amelyben előző nap felmentették az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik volt kubai ügynökét egy terrorizmussal kapcsolatos ügyben.
MTI