Slota szerint Göncz sértegeti a szlovák nemzetet

A magyar külügyminisztert többször is ápolatlan "kócos asszonynak" nevező Ján Slota szombaton a szlovák nemzet sértegetésével vádolta meg Göncz Kingát, amiért az a héten egy televíziós beszélgetésben úgy vélekedett, hogy Szlovákiában "idegenellenesség" tapasztalható.



Orbán európai államfők segítségét kérte

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár közbenjárását kérte annak érdekében, hogy az Európai Központi Bank likviditást fokozó intézkedéseit terjesszék ki a Magyarországon működő bankokra is - a pártelnök erről szóló leveleit Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője ismertette.


Új elnököt választ a bajor CSU

Horst Seehofer személyében új elnököt választ szombaton Münchenben kezdődött rendkívüli kongresszusán a bajor Keresztényszociális Unió (CSU).



Télen naponta 63 Malév-járat üzemel

A Malév az óra átállítással október 26-án kezdődő téli menetrendben heti 441, napi 63 menetrendszerinti járatot üzemeltet - közölte Németh Krisztina, a Malév szóvivője.



Annette Lantos az Obama-Biden páros mellett

Az Obama-Biden demokrata párti kettős, e „bölcs és kiegyensúlyozott jelöltpár” támogatására kérte fel az amerikai magyarokat Annette Lantos, a néhai Tom Lantos képviselő özvegye egy levelében.


Meztelenek leszünk a reptéri biztonsági készülékek előtt?

Nincs egyetértés az Európai Unió tagországai között abban a kérdésben, hogy szükség van-e az európai repülőtereken olyan biztonsági, átvilágító-készülékek telepítésére, amelyek képernyőjükön lényegében meztelenül jelenítik meg az utast – derült ki a bel- és igazságügy-miniszterek luxembourgi ülésén pénteken.


Horvát sajtó: a bűnözőké a hatalom

A horvát lapok pénteki számaiban élesen elítélik az előző nap két horvát újságíró ellen elkövetett halálos kimenetelű pokolgépes merényletet, de egyúttal a hatóságokat is súlyos bírálattal illették, azért mert képtelenek leszámolni a szervezett bűnözéssel. Az Európa Tanács szerint a történtek miatt Horvátországban veszélybe került a sajtószabadság.



NATO-hadihajók a kalózok ellen

Három NATO-hadihajó kezdett járőrözést a Szomália előtti vizeken és az Ádeni-öbölben, vagyis azon a tengerszakaszon, ahol az utóbbi időszakban elharapództak a teherhajók elleni kalóztámadások.


New York Times: Obama a helyes választás

A higgadtságról és józan ítélőképességről tanúbizonyságot tevő Barack Obama, a demokrata párti elnökjelölt a helyes választás az Egyesült Államok következő, 44. elnökének - foglalt állást pénteki szerkesztőségi cikkében a The New York Times.


Az uniós megfigyelők: eltúlzottak a déloszét panaszok

Az Európai Unió grúziai megfigyelő missziójának vezetője szerint eltúlzottak azok a déloszét állítások, amelyek szerint a grúzok rendszeresen követnek el provokációkat, és napirenden vannak a lövöldözések a szakadár terület határa mentén.


A román kormány kontra államfő a tanárok fizetéséről

Traian Basescu román államfő pénteken kihirdette a pedagógusok 50 százalékos béremelését előíró törvényt. A béremelés október elsejére visszamenő hatályú. Ezt a jogszabályt a román parlament szeptember végén szavazta meg.


USA: szankciók fegyvergyártók ellen

Washington szankciókat vezetett be 13 kínai, orosz és venezuelai vállalat ellen azzal a gyanúval, hogy fegyvereket vagy érzékeny technológiákat adtak el Iránnak, Észak-Koreának és Szíriának.


Nyomozás a Strabag társtulajdonosa ellen

A bécsi államügyészség nyomozást indított Hans Peter Haselsteiner, a Strabag osztrák építőipari konszern társtulajdonosa ellen azzal a gyanúval, hogy üzleti előnyszerzés céljából illegálisan pénzadományokat juttatott magyarországi pártoknak – írta pénteki számában a FORMAT osztrák hetilap.



ENSZ: megfélemlítés nyilvános kivégzésekkel

Észak-Koreában nyilvános kivégzésekkel félemlítik meg a polgárokat, a hatóságok korlátozták a távolsági telefonhívásokat, hogy megakadályozzák a súlyosbodó élelmiszerhiánnyal kapcsolatos híresztelések elterjedését – közölte a kommunista ország emberi jogi helyzetét elemző ENSZ-illetékes.