Megvan a négy még keresett hágai vádlott egyike

Elfogták szerdán Stojan Zupljanin volt boszniai szerb rendőri vezetőt, a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnök miatt még körözött négy vádlott egyikét - közölték szerb igazságügyi forrásból.


Bush retorikai félfordulata

Az amerikai elnök elismerte, hogy esetleg más retorikát kellett volna használnia Irakkal és a világ egyéb konfliktusaival kapcsolatban.


Tálibellenes akció, 31 halott

Négy afgán polgári személy – három nő és egy gyerek – meghalt az amerikai parancsnokság alatt álló nemzetközi koalíció egyik tálibellenes akciójában az ország keleti részén – közölte a koalíció közleményében. Az afgán belügyi szóvivő szerint összesen 31 ember halt meg a hadműveletben.


Számháborúzik a mianmari rezsim

Mianmar 911 külföldi segélymunkásnak adott beutazóvízumot azóta, hogy a Nargis ciklon május elején lecsapott az országra – adta hírül az állami sajtó.



Folytatódnak a kivégzések Texasban

Kilenc hónapos szünet után szerdán folytatódnak a kivégzések Texasban, miután bírósági döntés született arról, hogy nem alkotmányellenes, ha méreginjekcióval hajtják végre a halálos ítéleteket.


Bizalmatlansági indítvány a japán kormányfő ellen

Bizalmatlansági indítványt terjesztett be Fukuda Jaszuo japán miniszterelnök ellen az ellenzéki Japán Demokrata Párt és kisebb szövetségesei a parlament felsőházában, hogy kikényszerítsék az előre hozott választások kiírását.


NBA-nagydöntő: szépített a Lakers

A Los Angeles Lakers nagy csatában legyőzte a vendég Boston Celticst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1-re szépített a párharcban.


Ibrahimovic feltörte a 2004-ben Eb-címet érő görög védelmet

Az Európa-bajnokság D csoportjának első körében Svédország két góllal legyőzte Görögországot, a cím védőjét. Eltekintve pár kontrától a görögök játékában nem volt benne a gól, de ha Zlatan Ibrahimovic nem villan, könnyen elképzelhető, hogy a svédek sem találnak be Nikopolidisz kapujába.


Ha nem házasodnak, kirúgják őket

Egy iráni állami nagyvállalat utasította egyedülálló alkalmazottait, hogy házasodjanak meg legkésőbb szeptember 21-ig, mert ellenkező esetben elbocsátja őket.


Villa mesterhármast szerzett, Oroszország kapitulált

Spanyolország egy gólzáporos mérkőzésen 4-1-re legyőzte a gyenge napot kifogó orosz válogatottat. A mérkőzés tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt, mikor David Villa duplájára nem tudott felelni Guus Hiddink csapata, és a második félidőben sem tudtak értékelhető futballt játszani. Egyedül az utolsó percekben támadtak fel, egy szépítő gólon kívül azonban többre már nem futotta.


Fél évtizeden keresztül az oroszokra lesz utalva a NASA

"Majdnem öt éven keresztül Oroszországtól fogunk függeni, és az Egyesült Államok számára szörnyűség ilyen helyzetbe kerülni." Michael Griffin NASA-főnök kifakadása abból az alkalomból került nemrég a The Washington Post hasábjaira, hogy az amerikai fővárosban döntés született: "nyugdíjazzák" a többször felhasználható, pilóta vezette űrjárműveket, a repülőgép és az űrhajó kombinációját megtestesítő űrsiklókat.




Kétmillió hektár erdőt kell telepítenie Romániának

Az elkövetkező két és fél évtizedben Romániának kétmillió hektár erdőt kell telepítenie, ha el akarja érni az európai uniós átlagot - jelentette be Gheorghe Dima, a Romsilva állami erdészet fejlesztési igazgatója, akit kedden az erdélyi Krónika idézett.


Az EB szükségtelennek tartja az "klórozott" csirkehús importtilalmát

Az Európai Bizottság szorgalmazza, hogy az Európai Unió szüntesse meg az amerikai "klórozott" csirkehús bevitelére tizenegy éve fennálló tilalmat. Az esetleges importtilalom feloldása azonban ezen a területen főként humán-egészségügyi gondokat jelenthet - mondta Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke.




"A hollandok tegnap este megsemmisítették az olaszokat"

Az olasz sajtó majdhogynem egyöntetűen katasztrófáról ír a nemzeti válogatott 3-0-ás veresége után, amelyet a squadra azzurra a labdarúgó Eb csoportmérkőzéseinek nyitófordulójában, hétfő este szenvedett el a hollandoktól a C betűjelű négyesben.