Görbicz egy hónapig nem játszhat

Három-öt hétig nem léphet pályára Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának irányítója, aki a vasárnapi Magyar Kupa-döntőben szenvedett súlyos sérülést.



146 magyar sportoló már biztosan ott lesz az olimpián

146-ra módosult a kvótát szerzett magyar sportolók száma, így ennyien már biztosan ott lesznek majd a 2008-as Pekingi Nyári Játékokon. A névsor még így sem feltétlenül végleges, hiszen több sportágban van még lehetőség arra, hogy a versenyzők kiharcolják az olimpiai részvételt.


Parázs vita az Ausztriában tervezett mobilmentes zónákról

Magasra csapnak a hullámok Ausztriában akörül, hogy létesítsenek-e mobilmentes zónákat a tömegközlekedési eszközökön: vannak, aki lelkesen pártolják az elképzelést, vannak, akik csak korlátozott tilalmat tartanak megvalósíthatónak, megint mások badarságnak - mi több: alkotmányellenesnek - minősítik az ötletet.


Szávay Ágnes már 13. a világranglistán

Szávay Ágnes Amelia Islanden csak a negyeddöntőben búcsúzott, így a legfrissebb világranglistán a 13. helyre ugrott. A magyar teniszezőnő nem pihent sokat, ma már az amerikai Charlestonban lép pályára.


Belgiumba látogat Sólyom László

Kedden állami látogatásra Belgiumba érkezik Sólyom László köztársasági elnök. Az államfőt és feleségét, Sólyom Erzsébetet a késő délelőtti érkezés után a brüsszeli Palota téren katonai tiszteletadással fogadják, majd a Királyi Palota királyi lakosztályában ajándékok és kitüntetések kölcsönös átadására kerül sor a magyar elnöki pár, illetve II. Albert belga király és Paola királyné között.


Gyanúsan viselkedő tibeti légi utasokat vettek őrizetbe Kínában

Őrizetbe vette a kínai rendőrség egy belföldi repülőjárat öt utasát, feltehetően tibetieket, akiknek "gyanús megjegyzései" miatt vissza kellett fordítani a gépet fél órával a felszállás után - írta a Southern Metropolis Daily című kínai napilap hétfői internetes kiadásában.






Washington szerint jobb a csöndes diplomácia

Washington a csöndes diplomáciát tartja célravezetőnek a kínai jogsértések ügyében, nem pedig a konfrontatív politikát - erről beszélt Stephen Hadley, George Bush elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója vasárnap a Fox News hírcsatornának.


Kétes állami árverések

Menesztik a Moszkvai Erdőgazdasági Hivatal vezetőjét, mert személyében találták meg a felelőst azért, hogy Moszkva legdrágább részén erdőket árvereztek el a piacinál sokszorosan alacsonyabb áron, de egyelőre nem világos, hogy az árverés nyerteseitől elveszik-e a potom áron szerzett telkeket.


Nő lesz Ausztrália főkormányzója

Először neveztek ki nőt az ausztrál főkormányzó tisztségébe, a brit korona hivatalos képviselője szeptembertől Quentin Bryce akadémikus lesz - jelentette be vasárnap Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök.


Hatodik lett Talmácsi Gábor

A 125 köbcentiméteres kategóriában vb-címvédő Talmácsi Gábor a hatodik lett a gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik futamán, a Portugál Nagydíjon. Az Aprilia ezúttal sem nyújtott kielégítő teljesítményt, Talma nem tudott felzárkózni az élbolyhoz, viszont egy leintés előtti előzéssel javított addigi pozícióján.


Alulmaradt Petkov a szervezett bűnözéssel szemben

Lemondott vasárnap Rumen Petkov bolgár belügyminiszter, akinek tárcáját korrupciós botrány rázta meg és aki elismerte, hogy kapcsolatban állt a szervezett bűnözés köreihez tartozóként ismert személyekkel.


Már Brown leváltásáról pletykálnak

Mélypontra süllyedt a kormányzó brit Munkáspárt népszerűsége, Gordon Brown miniszterelnök személyes támogatottsága pedig olyan mértékben és ütemben zuhan, amilyenre a hasonló felmérések hét évtizedes történetében még nem volt példa - derül ki a vasárnap közzétett legfrissebb felmérésekből. Londoni sajtóértesülések szerint a Labour belső köreiben már Brown utódját keresik.


Olmert és Abbász vasárnap este Jeruzsálemben találkozik

Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap este Jeruzsálemben tárgyal egymással, alig egy héttel előző találkozójuk után - közölte Száeb Erekát, a palesztin tárgyalóküldöttség tagja, elnöki tanácsadó.



Sugárzó földet találtak Spanyolországban

Negyvenkét évvel az amerikai atomarzenál történetének legnagyobb balesete után radioaktív földdel teli gödrökre bukkantak Spanyolországban, a szerencsétlenség helyszínétől nem messze.