Eltűntek a pakisztáni atombomba atyjának iratai
 

Eltűntek a pakisztáni atombomba atyjának iratai

Eltűntek az amszterdami bíróságról az Abdul Kadír Hán pakisztáni atomtudós ellen folytatott huszonkét évvel ezelőtti eljárás iratai – közölte a mérnök ügyében börtönbüntetést kiszabó holland bíró.

MTI MTI

Lezuhant a gyakorlógép, két pilóta meghalt
 

Lezuhant a gyakorlógép, két pilóta meghalt

Lakóházra zuhant a ciprusi hadsereg egyik Pilatus PC-9-es gyakorló- és kiképző gépe Limassol kikötőváros közelében. A balesetben a két pilóta életét vesztette, a földön nem voltak áldozatok.

MTI MTI



New Orleans: a demokraták Bushékat vádolják
 

New Orleans: a demokraták Bushékat vádolják

Az amerikai szövetségi katasztrófavédelmi hivatal előre jelezte Washingtonnak, hogy a hurrikán átvonulása egymillió ember kitelepítésével és azzal járhat, hogy a víz csapdába ejt 300-350 ezer embert New Orleansban és környékén.

MTI MTI


Nem Csita lopta el Tarzan aranyérmét
 

Nem Csita lopta el Tarzan aranyérmét

Visszakerültek a floridai Fort Lauderdale-ben működő Úszó Hírességek Csarnokába azok az olimpiai ereklyék, amelyeket tavaly lopott el az egyik alkalmazott.

MTI MTI


A franciák eszik a legtöbb gyógyszert
 

A franciák eszik a legtöbb gyógyszert

Bár 6 százalékkal többet költött tavaly a francia társadalombiztosító (CNAM) támogatott gyógyszerekre, mint két évvel ezelőtt, a gyógyszerfogyasztás stagnáló tendenciát mutat a még mindig legtöbb gyógyszert használó európai országban.

MTI MTI



Málta: 96 horvát futballhuligánt ítéltek el
 

Málta: 96 horvát futballhuligánt ítéltek el

A máltai bíróság gyorsított eljárással 96 horvát szurkolóra hét-hét hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, miután a két ország válogatottjának 1-1-re végződött labdarúgó világbajnoki selejtezőjét követően randalíroztak a stadionban.

MTI MTI

Választási találgatások Izraelben
 

Választási találgatások Izraelben

Az izraeli nagykoalíció napjai meg vannak számlálva, inog a Likud egysége, Sharon pozíciója meggyengült, jövő tavasszara kírhatják az országos választásokat - derül ki a A Likud és a Munkapárt egy-egy vezető politikusának a hvg.hu részére adott interjújából.

unknown unknown


52 milliárdos amerikai segélytörvényt írt alá Bush
 

52 milliárdos amerikai segélytörvényt írt alá Bush

Az amerikai törvényhozás mindkét háza egyetlen nap alatt elfogadta, az elnök pedig jóváhagyta azt a törvényt, amely 51,8 milliárd dollárral megnöveli a Katrina hurrikán következményeinek felszámolására szolgáló, eddigi tízmilliárdos összeget.

MTI MTI