Japán nem mondott le az állandó ENSZ BT-tagságról
 

Japán nem mondott le az állandó ENSZ BT-tagságról

Japán nem mondott le arról az igényéről, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) állandó tagja legyen, de nem fogja sürgetni a szavazást a világszervezetben a Brazíliával, Németországgal és Indiával közösen benyújtott indítványáról.

MTI MTI

Halálos verekedés egy bosnyák focimeccs után
 

Halálos verekedés egy bosnyák focimeccs után

Egy szurkoló meghalt, nyolc drukker és tizenegy rendőr pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett abban a rendbontásban, amely egy bosnyák labdarúgó bajnoki mérkőzés után tört ki Zenicában.

MTI MTI



Minden idők legnagyobb turistaforgalma Spanyolországban
 

Minden idők legnagyobb turistaforgalma Spanyolországban

Az idegenforgalmi hatóságok közlése szerint január elejétől július végéig 31,5 millió külföldi látogató kereste fel az ibériai országot, 6,1 százalékkal több, mint tavaly ebben az időszakban. Ez négy éve a legnagyobb növekedési ütem.

MTI MTI




Vörös Zsuzsanna aranyérmes a Világkupa-döntőn
 

Vörös Zsuzsanna aranyérmes a Világkupa-döntőn

Vörös Zsuzsanna nyerte a női öttusázók Világkupa-sorozatát lezáró svédországi döntőt. Az uppsalai versenyen az orosz Tatjana Muratova szerezte meg az ezüstérmet, a francia Amélie Cazé pedig a bronzot.

MTI MTI

Räikkönen fölényesen nyerte az időmérő edzést
 

Räikkönen fölényesen nyerte az időmérő edzést

Nagy fölénnyel az összetettben második helyen álló Kimi Räikkönen nyerte az időmérő edzést az 56. Forma-1-es világbajnokság Török Nagydíján, mögötte Giancarlo Fisichella és Fernando Alonso végzett. A McLaren-Mercedes finn klasszisa nyolcadszor indulhat vasárnap az élről.

MTI MTI



Messi újra az argentin keretben
 

Messi újra az argentin keretben

A szerdán, Budapesten beállása után szinte azonnal kiállított Lionel Messit is meghívta a szeptember 3-ai, Paraguay elleni világbajnoki selejtezőre készülő keretbe José Pekerman, a már biztos vb-résztvevő argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

MTI MTI


Menesztik a ciprusi polgári légiforgalom vezetőit
 

Menesztik a ciprusi polgári légiforgalom vezetőit

Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök meneszti az ország polgári repülésügyi hatóságának vezetőit, mert állítólag késedelmesen foglalkoztak a ciprusi Helios légitársaság múlt hét végi katasztrófáját megelőző problémákkal.

MTI MTI

A gázai kitelepítés képei
 

A gázai kitelepítés képei

Keddig befejeződik a 8000 zsidó telepes kiköltöztetése Gázából, a hadsereg egységei már a házakat bontják – a Palesztin Hatóság egyetértésével. A kényszerexodus olykor szívszorító jelenetei sem tudják feledtetni: másfél millió palesztin most új életlehetőséget kap. Remélhetőleg ebből nem a terror hívei fognak hasznot húzni. Beszámoló a kiürítésekről.

unknown unknown