Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Török pótválasztás: Erdogan győzelme szabaddá teheti az utat az amerikai csapatok előtt

A török kormánypárt vezetője, Recep Tayyip Erdogan győzelmet aratott vasárnap a délkelet-anatóliai Siirt tartományban rendezett pótválasztáson, és ezzel megnyílt előtte az út a miniszterelnöki tisztség felé. Erdogan pártolja az Egyesült Államoknak azt a kérését, hogy egyes amerikai egységek török területről indulhassanak Irak ellen támadásra.

Világ

Irak: versenyfutás egy új BT-határozatért, válságba kerülhet a brit kormány

A brit és amerikai kormány arra kéri az ENSZ fegyverzeti főellenőrét, hogy nyilvánítsa az Irak elleni döntő bizonyítéknak az ellenőrök által fellelt pilótanélküli repülőgépet, amellyel állítólag vegyi és biológiai hatóanyagokat lehet célba juttatni - írja a hétfői The Times. Ez biztosíthatja az új ENSZ-határozathoz a többséget, amire főleg a brit miniszterelnöknek lenne szüksége, mert a lap szerint BT-határozat hiányában válságba kerülhet Blair kormánya.

Világ

Halló, halló, itt Nauru!

2001. augusztusának végén Ausztrália partjaihoz közel elsüllyedt egy afgán menekülteket szállító indonéz bárka. A hajótörötteket felvette egy norvég hajó, mely Ausztráliába vitte volna a bajbajutottakat, ám az ausztrál kormány ahelyett, hogy befogadta volna őket, inkább egy hét alatt tető alá hozta a megállapodást, melynek értelmében az afgánokat megfelelő ellentételezés fejében Nauru aprócska szigetére szállították. Azóta senkit nem érdekel a menekültek sorsa, legkevésbé a nauruiakat magukat. Ön hallott róluk?

Világ

Hogyan védekezzünk terrortámadás ellen?

A 2001. szeptember 11. után létrehozott amerikai Belbiztonsági Minisztérium a ready.gov (nagyjából: készenlét) webcímen igyekszik felkészíteni a lakosságot egy esetleges nukleáris, kémiai vagy biológiai támadásra: a szakszerű felkészülés része a családon belüli kommunikációs terv kidolgozása és szövetdarabok készenlétbe helyezése a levegőbe került mérgező vegyi anyagok kiszűrésére. Ön tudja, mi a teendő vegyi vagy atomtámadás esetén?

Világ

Bush elnök titkos terve a demokrácia felszámolására

Norman Mailer világhírű amerikai író szerint George W. Bush amerikai elnök és konzervatív barátai szentül meg vannak győződve arról, hogy csak úgy menthetik meg Amerikát a hanyatlástól, ha valódi, katonai erejére támaszkodó birodalmat építenek belőle: az Irak elleni háborús készülődés erre jó ürügy. Bush és harcostársai világbirodalmat építenek ki, Amerikából pedig óriási banánköztársaságot csinálnak, ahol csak a hadseregnek nő egyre a hatalma - aggódik az idős művész. Ön hogyan vélekedik e vízióról?

Világ

Alternatív igazság a harctérről

Az amerikai hadsereg egy különleges osztaga a jövőben a legkorszerűbb műholdas technológiákkal felszerelve, egyenesen a csatatérről szállítja a képeket, az információkat a világsajtónak. Az újságírók számára elérhetetlen helyekről érkező jelentések a tervek szerint az eddigieknél egyértelműbben megmutatnák, mi az igazság. De kinek az igazsága?

Világ

Csecsen csoportosulások a terrorszervezetek feketelistáján

Az Egyesült Államok felvett a világ terrorista szervezeteiről készített listájára három csecsen csoportosulást - közölte szerdán a moszkvai látogatáson tartózkodó Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselő. A dpa szerint e fejlemény egyértelműen összefüggésben áll az iraki válsággal.

Világ

Amikor Irak beleszól az Európai Unió bővítésébe

Jelentős vihart kavart Jacques Chirac Brüsszelben tett nyilatkozata, melyben a francia elnök elmarasztalta az uniós csatlakozásra váró kelet-és közép-európai országokat, amiért azok az Egyesült Államok pártjára álltak az iraki válságban. Elemzők szerint a nyilatkozat reális veszélyt jelenthet az unió keleti bővítésére nézve, mert bár hangvétele elfogadhatatlan, logikája francia szemmel nézve nagyon is érthető: minek felvenni az EU-ba olyanokat, akik unión belüli pozícióinkat csak gyengítik? Ön szerint milyen hatással lehet a nyilatkozat az EU bővítési folyamatára?

Világ

Vadászpilóták, négy áldozat és az amfetamin

Négy kanadai katona vesztette életét, amikor egy amerikai vadászgép téves helyre dobott bombát. A két pilóta szerint nem ők a felelősek: az amerikai hadsereg pilótái által a több órán át tartó folyamatos koncentráció elősegítésére használt amfetamin, közkedvelt nevén a speed okozta az ártatlan kanadaiak halálát. Ön szerint indokolt, hogy a roppant nagy nyomás alatt lévő pilóták kábítószernek minősülő teljesítménynövelőt használjanak?

Világ

Közép-Kelet-Európa és az iraki háború

A Times című lapban múlt héten közzétett felhívás aláírói között három közép-európai állam vezetője képviseltette magát. Az iraki konfliktus ügyében az egységes transzatlanti fellépést, burkolt értelemben az amerikai célok támogatását szorgalmazó levélhez megjelenésének másnapján szinte az összes közép-kelet-európai uniós jelölt csatlakozott. Ön szerint miért fontos ezen államoknak - köztük Magyarországnak - az Egyesült Államok támogatása egy esetleges iraki beavatkozás kapcsán?

Világ

Thaiföld-Kambodzsa: évszázados konfliktus és népharag egy szappanopera miatt

Kambodzsa fővárosában, Phnompenben felgyújtották a thaiföldi követséget, megtámadtak több thai érdekeltségű vállalatot, és a zavargások miatt több száz thaiföldi menekült el az országból. Thaiföld és Kambodzsa között megszűntek a diplomáciai kapcsolatok. A konfliktust egy helyi újsághír indította el: eszerint egy Kambodzsában vetített thai szappanoperában az egyik szereplője azt mondta, hogy a világhírű angkori templomkomplexumnak Thaiföldhöz kellene tartoznia. A hír valószínűleg kacsa, a népharag pedig korántsem spontán robbant ki.

Világ

Háború Irak ellen: választóvonal a régi és az új Európa között?

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a közelmúltban az Irak elleni katonai beavatkozástól ódzkodó Németországot és Franciaországot a "régi", az amerikai oldalon álló államokat pedig az "új" Európához sorolta. A nyolc európai vezető által megjelentetett, az egységes transzatlanti fellépés mellett kiálló nyilatkozat után a kontinens megosztottsága minden eddiginél látványosabbá vált. Ön szerint van-e két Európa, és ha igen, melyikben szeretne élni?

Világ

Irak, az al-Kaida és a háború

Tony Blair brit kormányfő szerint nincs bizonyíték az Oszama bin Laden nevével fémjelzett al-Kaida terrorszervezet és Bagdad kapcsolatára, ám ez nem jelenti azt, hogy nincs is semmiféle kapcsolat köztük. Ezzel, kimondatlanul, de azt sugallta, Irakot a terrorellenes küzdelem jegyében akár az ENSZ BT felhatalmazása nélkül is meg kell támadni. Önnek mi a véleménye erről?

Világ

Ők, engem? Nem tudnak átverni!

A világ jelenségeinek magyarázatára kovácsolódó összeesküvés-elméletek főszereplői rendszerint a kormányok, a titkosszolgálatok, az óriáscégek és a zsidók. Íme egy csokor az elmeszülemények egyik jellegzetes csoportjából: valójában miért is támadta meg Amerika  Afganisztánt és ki vagy mi állt a szeptember 11-i terrortámadás mögött? Önnek mi a véleménye?

Világ

Gilberto Gil, Brazília Grammy-díjas kultuszminisztere

Ez éppen olyan, mintha Jamaicában Bob Marley, vagy az Államokban Bruce Springsteen lenne a kulturális tárca felelőse - kommentálta a New York Times a hírt, amely szerint Gilberto Gil énekes-dalszerző lett Brazília kulturális minisztere. A tropicalismo néven ismert zenei ellenkulturális irányzat meghatározó alakja, a gitárral forradalmat elindítani akaró Gil nagy utat tett meg a börtöntől a miniszteri bársonyszékig. És egyáltalán nem ülhet benne kényelmesen.

Világ

EU-bővítés tizenötezer EU-polgár szemével

Egy felmérés kérdésére az Európai Unió polgárainak negyven százaléka egyetlen csatlakozásra váró ország nevét sem tudta megmondani, s nagy részük szerint "nem jó ötlet" azonnal taggá fogadni a jelentkezőket. Akiknek van véleményük, mégis jobbára úgy gondolják, összeségében jó hatása lesz a közösségre a bővítésnek.

Világ

Ha a Rolling Stones Belgrádba megy

A Kövek még sosem gurultak el a szerb fővárosig. Történelmi pillanat lenne ez a rivális Kostunica államfőnek és Gyingyics miniszterelnöknek; mindkettejüknek jól jönne, ha a zenekar vállalná a fellépést. A Rolling Stones jövő évi koncertnaptárában agusztus 2-án egyelőre ceruzás bejegyzéssel áll: Belgrád.

Világ

A Hold maszekosítása 

Földkelte-felvételeket is hoz majd az első kereskedelmi űrjárat, amely egy éven belül megindulhat a Holdra: a TransOrbital Inc. nevű cég TrailBlazer nevű űrhajójának  jogosítványa felfedezésre, fotografálásra és landolásra szól.

Világ

Éhezés   

Miért semmisítenek meg óriási mennyiségű mezőgazdasági terményt a világban, miközben számos országban milliókat fenyeget az éhhalál? A kávéfűtésű cementüzem s a tengerbe öntött millió tonnányi búza láttán kézenfekvőnek tűnő, mégis naiv kérdésre számos racionális válasz adható, az éhezőkön azonban ez nem segít.

Gyermekvédelmi hivatal után irodaház lesz a magyar pezsgőgyáros budai szecessziós villája

Gyermekvédelmi hivatal után irodaház lesz a magyar pezsgőgyáros budai szecessziós villája

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

A címlapról ajánljuk