Donald Trump a héten Kínába utazik
Az amerikai elnök már kora tavasszal találkozott volna Hszi Csin-ping kínai elnökkel Pekingben, de a látogatást a közel-keleti helyzet miatt elhalasztotta.
Az amerikai elnök már kora tavasszal találkozott volna Hszi Csin-ping kínai elnökkel Pekingben, de a látogatást a közel-keleti helyzet miatt elhalasztotta.
MTI
Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter megerősítette, valóban Amerikába utazott a kormányalakítás napján. Amennyiben a varsói kormány kiadatását kéri, kész eléjük állni.
HVG
A drónokat kezdetben oroszoknak hitték, mivel Oroszország felől érkeztek, ám később kiderült, hogy az oroszok által eltérített ukrán eszközökről van szó.
A rendőrség közölte, hogy az esetek körülményeinek feltárására bűnügyi vizsgálat indul, az áldozatok személyazonosságát és haláluk pontos okát boncolással állapítják meg.
HVG
Az ukrán eredetű eszközt az orosz árnyékflotta ellen szánhatták, ám egy ponton a kezelői elveszíthették az ellenőrzést fölötte és így kerülhetett a görög felségvizekre.
MTI
A férfinek nem ez az első súlyos, halállal végződött orvosi tévedése.
HVG
Fél évszázad alatt a nyolcadik vezérigazgató lesz John Ternus az Apple élén. A céget a társalapító, a sorban hatodik Steve Jobs hozta vissza a csőd széléről, és a szeptemberben távozó hetedik, Tim Cook építette globális birodalommá.
Bár a helyi vezető tiltakozott, a Hondius óceánjáró kikötött Tenerifén. Az utasokat két nap alatt evakuálják és szállítják haza.
MTI
Magyarország most a jó populistában bízik, ám a csapata tapasztalatlan és a változásokra nincs sok idő, Magyar Péter pedig nem ringathatja magát abban az illúzióban, hogy az új alkotmányhoz pártokon feletti konszenzust tud szerezni. A nemzetközi lapok immár elsősorban az új magyar kormány előtt tornyosuló kihívásokra koncentrálnak.
HVG
Az orosz elnök Gerhard Schrödert látná szívesen az EU képviselőjeként a kontinens jövőbeli biztonsági berendezkedéséről folytatott tárgyalásokon. Schröder volt német kancellár, amúgy orosz lobbista, több orosz állami vállalat tisztviselője. Putyin Zelenszkijjel csak a békemegállapodás után találkozna, a háborút ismét a NATO – Magyarországot is magában foglaló – keleti bővítésére vezette vissza.
HVG
Az ütközéstől a repülő is kigyulladt, többen megsérültek.
HVG
A politika és a gazdaság harapófogójába kerülhet az amerikai jegybank új elnöke, aki második nekifutásra kerül a Fed élére.
Az orosz elnök azt mondta, a győzelem mindig Oroszországé lesz. A parádét azután tartották meg, hogy Zelenszkij szarkasztikus rendeletben "engedélyezte" az ünnepség megrendezését.
HVG
A vírus az MV Hondius tengerjáró hajóra felkerült törzse, nehezen bár, de képes emberről emberre terjedni, ezért nagyon fontos, hogy minden utast megtaláljanak és teszteljenek. Mielőtt a hajó karanténná vált, több tucatnyian leszálltak róla.
A szlovák kormányfő szerint a rossz szomszéd nagyobb baj, mintha égne a ház.
HVG
A háborús felek a fegyvernyugvás mellett ezer-ezer hadifoglyot is kicserélnek.
HVG
A felvételeken látszik, hogy a hajók motorházát, illetve kéményét lőtték ki a a vadászrepülők.
MTI
MTI
HVG
Az Ukrajna ellen háromnaposra tervezett orosz különleges katonai művelet ötödik évében eljutottunk odáig, hogy a verbálisan sokszor legyőzött Ukrajna már képes lenne drónokkal szétlőni a Vörös téri katonai parádét. Dróntámadás ugyan aligha lesz, ám az utóbbi napok eseményei minden korábbinál jobban megmutatták, a Kreml nagyon messze van ukrajnai céljainak elérésétől.
Ők az elsők, miközben Magyarország még a program jóváhagyására vár. Nawrocki köztársasági elnök vétója csak megnehezíteni tudta a hitel felhasználását, megakadályozni nem.
Fel van adva a lecke Magyar Péter számára, mert Lengyelország tanúsítja, hogy nem lehet azonnal eltörölni az illiberális demokrácia kártevéseit, sőt az elrontott dolgokon csak igen nehezen lehet változtatni – mondta a Pressének adott interjúban a Pulitzer-díjas amerikai történész-újságíró.
hvg360