Többen meghaltak egy dróntámadásban az odesszai területen
Három halottja van az orosz támadásnak.
Három halottja van az orosz támadásnak.
hvg.hu
Az egyik legtekintélyesebb amerikai katonai vezető a Washington Postnak beszélt kijevi konzultációról, és azt mondta, hogy bár nem várható a háború gyors befejezése és főként az ukrán ellentámadás elején igen sok lesz az áldozat, jók a kilátások.
hvg360
Légvédelmi eszközök, Patriot-rendszerek rakétái, lőszerek, pilóta nélküli légi eszközök és egyéb felszerelések juthatnak el Ukrajnába.
MTI
A floridai Trump-birtokról olyan iratok is előkerültek, amik az USA szövetségeseinek gyengeségeit, vagy fegyverkezésének részleteit taglalták.
hvg.hu
A szigetország külügyminisztériuma szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert a két ország közötti kereskedelmi, kulturális és politikai kapcsolatok „minden eddiginél alacsonyabb” szintre süllyedtek.
hvg.hu
A volt brit miniszterelnök a koronavírus alatt bulizott alkalmazottaival, erre pedig most a parlamenti mandátuma is ráment.
hvg.hu
Felgyógyulásuk után katonáink vissza akarnak térni közénk, és vissza is fognak jönni – mondta a HVG-nek Nagy Levente alezredes, a Magyar Honvédség koszovói KFOR-kontingensének parancsnoka.
Az orosz elnök szerint Oroszországnak nincs elég modern fegyvere, de az ország hadiipara gyorsan fejlődik.
hvg.hu
Már egyik gyerek sincs életveszélyes állapotban.
hvg.hu
Bár az utóbbi évek legkomolyabb zavargása tört ki múlt hétfőn a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóban, mégis kézzelfogható közelségbe kerülhet a koszovói válság tárgyalásos megoldása. De annyi érdek ütközik, hogy még meghiúsulhat a végleges alku elfogadása.
Délutánra Herszonban már látható volt, hogy alábbhagyott az ár és a víz elkezdett visszahúzódni.
hvg.hu
Orbán Viktorral beiktatása óta nem beszélt még, Zuzana Caputová pedig nem tudta, hogy magyar, amikor kinevezte.
hvg.hu
Az egykori olasz miniszterelnököt nemrég engedték ki a milánói Szent Rafael kórházból, ahol egy ideig intenzív ellátásra szorult. Úgy tűnik, megint nincs jól.
hvg.hu
Ukrajna Oleg Nikolenko külügyi szóvivő szerint Semjén Zsolt közleményeiből értesült arról, hogy Oroszország Magyarországnak adott át hadifoglyokat.
hvg.hu
Az ukránok szerint egy orosz szabotázscsoport robbantott.
MTI
Nyugati katonai szakértők szerint három lehetséges irány, forgatókönyv is létezik arra, hogy az Oroszország fölött aratott stratégiai győzelem megszülethessen, írja a brit lap.
hvg360
A norvég tudósok által mért szeizmikus mozgásról Rácz András Oroszország-szakértő posztolt. Azt írta, mivel nincs „olyan ukrán tüzérségi rendszer, ami ilyen szeizmikus eltérést tudna kiváltani”, az oroszoknak kellett felrobbantaniuk a víztározót.
hvg.hu
Kijev valószínűleg megpróbálja majd visszaszerezni a hozzáférést az Azovi-tengerhez, kettévágva ezzel a megszálló orosz erőket a térségben. Az ukrán hadsereg a frontvonal több pontján szondázza az orosz állásokat, gyenge pontokat keresve.
hvg.hu
A brüsszeli bírálatok sokszor megalapozatlanok, de lehet, hogy a magyar vezetés időnként nem kellőképpen magyarázza meg, hogy mit miért csinál, nyilatkozta a magyar államfő a svájci lapnak. A strasbourgi emberi jogi bíróság visszautasította a lengyel abortuszjog megszigorítása miatt benyújtott keresetet. Kijevből látszik Európa összes erőssége és gyengesége. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
Donald Trump ismét történelmet írt: ez az első alkalom, hogy szövetségi szinten vádat emelnek egy volt amerikai elnökkel szemben. Egyszerre több ügyben folyik nyomozás Trumppal szemben, több esetben már vádemelés is történt. Egyelőre lehetetlen megítélni, hogyan hatnak ezek az ügyek Donald Trump esélyeire a republikánus előválasztáson, vagy ha elnökjelöltté választják – ami elég valószínű – a 2024-es elnökválasztáson, de a legutóbbi vádemelés után javultak a volt elnök mutatói.
hvg.hu