Már egy évvel ezelőtt is arra hívta fel a figyelmet António Guterres, az ENSZ főtitkára, hogy "gyorsan haladunk a klímakatasztrófa felé". Egy év elteltével sem sokkal rózsásabb a helyzet: "egyre sürgetőbb, hogy ambiciózus lépéseket tegyünk az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, ugyanis ha még most cselekszünk, biztosíthatjuk az élhető, fenntartható jövőt mindenki számára" – derül ki az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC), az ENSZ éghajlattudományért felelős testülete friss jelentéséből.

Az IPCC már 2018-ban is rámutatott arra, hogy a felmelegedés visszafogása egy akkora kihívás, ami soha nem látott méreteket öltött, és öt évvel később ez a kihívás csak egyre fokozódik,

az eddig megtett lépések üteme és mértéke, valamint a jelenlegi tervek nem elegendőek az éghajlatváltozás kezeléséhez.

A fosszilis tüzelőanyagok több mint egy évszázada tartó égetése egyre gyakoribb és intenzívebb szélsőséges időjárási eseményekhez vezetett, ezek pedig egyre veszélyesebbé váltak a természetre és az emberekre nézve a világ minden régiójában: a felmelegedés fokozódása miatt egyre intenzívebb hőhullámok, súlyosabb esőzések és más szélsőséges időjárási jelenségek pedig tovább növelik az emberi egészséget és az ökoszisztémákat fenyegető kockázatokat. Minden régióban emberek halnak meg a szélsőséges hőség miatt, az éghajlatváltozás okozta élelmiszer- és vízellátás bizonytalansága a felmelegedés fokozódásával pedig várhatóan csak növekedni fog.

Ráadásul amikor a kockázatok más olyan kedvezőtlen eseményekkel párosulnak, mint világjárványok vagy konfliktusok, még nehezebbé válik a kezelésük.

"A világ népességének csaknem fele olyan régiókban él, amely rendkívül érzékeny az éghajlatváltozásra. Az elmúlt évtizedben az árvizek, aszályok és viharok okozta halálesetek száma 15-ször magasabb volt a fokozottan veszélyeztetett területeken" – mondta el Aditi Mukherji, az összefoglaló 93 szerzőjének egyike.

A jövőben pedig egyre több és súlyosabb globális kár lesz a hőmérséklet további emelkedésével, és a költségek meghaladhatják a korábbi becsléseket. Az éghajlatváltozás hatásai csökkenthetik az országok gazdasági növekedését, és megtorpedózhatják kormányok költségvetését is.

A 2. munkacsoport (WG2) jelentése pedig már korábban is azt hangsúlyozta, hogy

a cselekvési időablak egy életképes jövő biztosítására csupán rövid ideig áll rendelkezésünkre, ez már bezárulóban van. Sürgős, hatásos és a terheket méltányosan elosztó hatásmérséklés nélkül az éghajlatváltozás egyre jobban fenyegeti világszerte az emberek egészségét és megélhetését, az ökoszisztéma egészségét és a biológiai sokféleséget.

Azonban a 3. munkacsoport (WG3) jelentése szerint a kormányok által az ENSZ 26. éghajlatváltozási konferenciája (COP26) előtt vállalt országos kötelezettségek összeegyeztethetetlenek a melegedés 1,5 °C-ra való korlátozásának céljával és 2100-ra valószínűleg 2,8 °C-os melegedést fognak eredményezni. Ugyanis még a legambiciózusabb kibocsátáscsökkentési terv mellett is inkább valószínű, hogy a globális felmelegedés 2030-ra eléri az 1,5 °C-ot, sőt, túl is haladja, 1,6 °C-ig emelkedve, mielőtt visszaesne.

Ha a kibocsátásokat nem csökkentjük az aktuális politika szerintinél gyorsabb tempóban, az ebből adódó melegedés továbbra is a kockázatok széles skálájának fogja kitenni az ember és a természet rendszereit.

Emellett már a kisebb mértékű további melegedés is fenyegeti az élelmiszertermelést és -biztonságot egyre súlyosbodó és egyre gyakoribb hőhullámokkal, aszályokkal és árvizekkel, továbbá a tengerszint emelkedésével. A hőmérséklet 1,5 °C-kal az ipari forradalom előtti átlag fölé való emelkedésével nőni fog a kockázat, hogy a kukoricatermés egyszerre több fő élelmiszertermelő régióban odavész, fenyegetve a kukorica globális ellátóláncait, és ennek kockázata csak nőni fog a további felmelegedéssel. Ha a melegedés eléri a 2 °C-ot, akkor sok területen, különösen a trópusokon nem lesz többé lehetséges alapvető terményeket megtermeszteni.

A szélsőségesebb időjárás és a hőhullámok hatására jelentősen emelkedni fog az egészségkárosodás, a korai halálozási arány és a betegségek terjedése.

A vízellátási rendszerre egyre növekvő nyomás fog nehezedni a világ melegedésével. Az 1,5 °C fölötti melegedéssel a kis szigetállamokban, illetve a vízkészletük feltöltéséhez gleccserekre vagy hóolvadásra támaszkodó területeken élők a rendelkezésre álló édesvíz elégtelenségével fognak küzdeni. Ez azt jelzi, hogy a folytatódó hőmérséklet-emelkedéssel alkalmazkodási képességünk kemény falakba ütközhet, ahol semmiféle mértékű alkalmazkodás nem képes megakadályozni elviselhetetlen kockázatok fellépését.

Az éghajlatváltozás hatásai egyre inkább összefonódnak, kihatva egymásra és más kockázatokra, egyre veszélyesebb következményekkel. Például a növekvő hő és az aszály összejátszik az élelmiszertermelés károsításában és a mezőgazdasági munkaerő termelékenységének csökkentésében, ami pedig az élelmiszerárak emelkedéséhez és az agrárdolgozók jövedelmének csökkenéséhez vezet, következésképpen nagyobb mértékű alultápláltságot és halálozási arányt váltva ki, különösen a trópusi régiókban. Hasonlóképpen a tengerszintemelkedés partmenti ökoszisztémák elvesztéséhez, a talajvíz szikesedéséhez, valamint árvizekhez vezet, és kárt tesz a partmenti infrastruktúrában, ami kockáztatja az emberek megélhetését.

A negatív hatások mérséklésére egyre nagyobb mértékben folyik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, és ez a kockázatcsökkentés mellett sok más előnnyel is szolgálhat. Azonban minél lassabban csökkentjük a kibocsátásokat, annál jobban növekszenek a veszteségek és a károk, és az emberek, a társadalmak és a természeti rendszerek egyre közelebb jutnak az alkalmazkodási tűréshatárhoz. Az adaptáció nem akadályozhat meg minden veszteséget és kárt, amely az éghajlatváltozásból ered – állapítja meg az IPCC legfrissebb jelentése.

"Az emberiség vékony jégen jár, és ez a jég gyorsan olvad" - kommentálta a jelentést António Guterres ENSZ-főtitkár, aki szerint klímaügyben "minden fronton cselekedni kell, mindenhol mindent egyszerre meg kell tenni".

Guterres követelte, hogy a világ hagyjon fel az új fosszilis tüzelőanyagok felkutatásával, a gazdag országok pedig 2040-ig mondjanak le a szénről, az olajról és a gázról. A főtitkár szerint a gazdag országokban 2030-ig, a szegényebb országokban pedig 2040-ig fel kell hagyni a szén felhasználásával. Felszólította a fejlett országokat, hogy 2035-ig térjenek át a karbonsemleges villamosáram-termelésre, vagyis hagyjanak fel az áramtermeléssel gáztüzelésű hőerőművekben.