Úgy néz ki, szakítanunk kell a csurig töltött Velencei-tó eszményi képével

A vízpótlás nem lesz elég a megint kiszáradófélben lévő Velencei-tó helyzetének rendezésére, ami a klímaváltozás miatt újra és újra előkerül majd. Pedig a kisvizes időszak teljesen természetes, sőt a tónak nem rossz. A problémán nagyon könnyen túlléphetünk, ha elengedjük a tó utóbbi évtizedekben belénk ivódott képét, és máshogy használjuk, mint eddig megszoktuk.

  • HVG

Túlmutat a vízhiányon az, hogy a hétvégén egy centiméterrel alulmúlta történelmi mélypontját – az 53 centiméteres vízállást, amely már olyan alacsony, hogy a minap valaki egyszerűen átsétált rajta a túlpartra, aki pedig körbeúszta, annak a hasa szántotta az iszapot – a Velencei-tó, derül ki egy friss elemzésből, amely a Másfélfokon jelent meg. 

A jelenlegi helyzet nem csupán egy természeti rendszer válságát, hanem a tó köré épült használati és fejlesztési modell korlátait is megmutatja

– írja Boromisza Zsombor, a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense, aki szerint a tó jövője nem kizárólag a vízpótláson múlik, hanem azon is, hogy képesek vagyunk-e a tóhasználatot és a tájkezelést a természeti adottságokhoz igazítani.

Az okleveles tájépítészmérnök, élővilágvédelmi és tájvédelmi szakértő pár éve már beszélt erről a HVG-nek, amikor ugyancsak a kiszáradás felé tartott a tó. Igaz, akkor, 2021 nyara végén még 72 centiméteres volt a vízállás, ami most már nyár elején elérte az új rekord 52 centimétert. Ez a rekord pedig a nyári időszakra jellemző intenzív párolgás során – ha nem érkezik számottevő csapadék – rövid életű lesz, figyelmeztet a szakember. 

Ha a következő hónapokban az elmúlt száraz nyarakhoz hasonló, havi 6-8 centiméteres nettó vízszintcsökkenéssel számolunk, akkor ősz elejére akár 30 centiméter körüli vízállás is kialakulhat, tehát a „rekord” 20 centiméterrel is megdőlhet. 

Miért éljük meg katasztrófaként?

Boromissza Zsombor szerint bár a közbeszéd elsősorban a kiszáradás, a vízpótlás és a turisztikai problémák körül forog, a helyzet ennél jóval összetettebb. Például

a tó természetes működése ütközik a megszokott használattal,

hiszen eleve nem állandó vízszintű tó, átlagos mélysége alig másfél méter, ezért különösen érzékenyen reagál a párolgásra és az időjárási szélsőségekre. „Természetes vízforgalma alapján a Velencei-tó olyan rendszer, amelynek működéséhez a változékonyság, vízszintingadozás, szélsőséges években pedig akár az időszakos kiszáradás lehetősége is hozzátartozik, és ez a klímaváltozás miatt gyakrabban is előfordulhat.”

Csakhogy a Velencei-tó körül az elmúlt másfél évszázadban olyan vízgazdálkodási, partszabályozási és turisztikai fejlesztések valósultak meg, amelyek egy kiszámíthatóbb, állandóbb vízszintű üdülőtavat hoztak létre. 

A nyílt vízfelület, a strandok, a kikötők és a horgászhelyek sokak szemében a „normális” Velencei-tó képévé váltak. Emiatt az alacsony vízállás nemcsak természeti jelenségként, hanem társadalmi és gazdasági problémaként is jelentkezik.

A tó szempontjából nem olyan nagy gond

A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az alacsony vízállás felerősíthet bizonyos természetes folyamatokat: 

  • a 2021–2022-es alacsony vízállás idején bekövetkezett halpusztulásoknál például elsősorban nyílt vízi és idegenhonos halfajok voltak érintettek, miközben a szabályozás előtti, mocsarasabb tókarakterhez jobban alkalmazkodó csuka esetében csak csekély pusztulást jeleztek;
  • a mocsári növényzet terjedése, a természetes élőhelyek regenerációja, valamint több védett madárfaj kedvezőbb helyzete pedig azt mutatja, hogy a tó egyes részei ilyenkor közelebb kerülhetnek eredeti, természetközelibb állapotukhoz. 

Ezért nem pontos minden alacsony vízállást automatikusan ökológiai katasztrófaként értelmezni.

A vízpótlás nem fog segíteni

A szakértő szerint vízpótlásra, vízgazdálkodási beavatkozásokra, a legkritikusabb helyzetek kezelésére szükség lehet, de hiába akarjuk visszaállítani a korábban megszokott vízállást és tóképet, újra és újra szembesülni fogunk a mostani problémával. Ennélfogva a valódi megoldás az alkalmazkodás:

  • a vízgyűjtő területeken – főként a talajban –  történő vízmegtartás erősítése; 
  • a parti élőhelyek helyreállítása, a partvédőművek felülvizsgálata; valamint 
  • olyan turisztikai és rekreációs fejlesztések, amelyek figyelembe veszik a tó természetes változékonyságát.

A tó korábbi szerepét nem lehet egy optimálisnak tekintett, fix állapothoz erőltetni és a tó természetes működésétől függetlenül fenntartani

– írja a szakértő, aki szerint a kulcskérdés nemcsak az, hogy honnan lehetne több vizet szerezni, hanem az, hogy képesek vagyunk-e a klímaváltozás korában egy természeténél fogva változékony tóhoz igazítani a használatunkat és a fejlesztési elképzeléseinket.

Hozzászólások