Az idegent, Albert Camus népszerű klasszikusát ültette át filmre fekete-fehérben. A franciák egyik legtermékenyebb rendezőjével, Francois Ozonnal Párizsban beszélgettünk.
Ha nem François Ozon rendezett volna filmet Albert Camus nyolcvanéves Közönyéből, talán fel se tűnne pár kisebb utalás, ami révén a mű mégis eltér az alapjául szolgáló kisregénytől, noha egyébként kifejezetten hagyományos feldolgozásról van szó. Kritika Az idegenről.
A fesztivál végére maradt az izraeli hadsereg által megölt palesztin kislány, Hind Radzsab hangja is – a valós hangfelvételen alapuló dokudrámát Brad Pitt is támogatta. És végre akadt egy botrányosan rossz film is, ami kell egy igazi fesztiválhoz.
A harmadik hullám lecsengése után még eksztázis van, egyelőre korai lenne tanulságokról beszélni – állítja Örkény Antal, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanára, az MTA doktora. A kutató szerint a magyar társadalomnak fel kell ismernie, hogy a kormány politikai haszonszerzésből átlépett bizonyos gazdasági és magánéleti határokat. A felborult világrendben azt viszont lehetetlenség megmondani, ki lesz a válság politikai győztese az identitáskérdésre rárepülő Fidesz és a kormányt negligáló ellenzék közül.
Camus A pestis című regényét a járványhelyzet miatt ismét nagy érdeklődés övezi, most pedig egy olyan szöveget olvashatnak az írótól a magyar olvasók, amely a regény előmunkálatai során született.
Kalandos út vezetett idáig, de végül publikálták az ellenállhatatlan Nobel-díjas író és az ünnepelt színésznő, María Casares halálos szerelmét tanúsító levelezést.
Egy nemrég előkerült meleg hangú levélből kiderül, hogy a két nagy francia írót és filozófust, Camus-t és Sartre-ot az eddigi feltételezésekkel ellentétben hosszan tartó baráti kapcsolat fűzte össze.
A magyar sajtót a múlt héten részben szabaddá visszaminősítő Freedom House-jelentés után tanulságos felidézni Albert Camus 1939-ben betiltott, és csak a minap publikált manifesztumát a független újságíró erényeiről.
A magyar sajtót a múlt héten részben szabaddá visszaminősítő Freedom House-jelentés után tanulságos felidézni Albert Camus 1939-ben betiltott, és csak a minap publikált manifesztumát a független újságíró erényeiről.
Michel Gallimard, Gaston Gallimard könyvkiadó szerkesztő unokaöccse vezette azt a francia luxusautót, amelyben meghalt a Nobel-díjas író, filozófus Albert Camus. Az ötös számú főúton Petit-Villeblevin dans l'Yonne közelében, ahol a Facel Vega fának ütközött, az út száraz volt és üres. Gallimard ötnapos kóma után halt meg, Albert Camus, aki mellette ült, azonnal. A halálát Marcel Camus nevű helyi orvos állapította meg. Albert Camus nem szeretett autóval utazni. Felesége és gyermekei vonattal utaztak fel Párizsba, őt barátja az utolsó pillanatban vette rá az autós kalandra. Zsebében megtalálták retúr vonatjegyét.