szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy nemrég előkerült meleg hangú levélből kiderül, hogy a két nagy francia írót és filozófust, Camus-t és Sartre-ot az eddigi feltételezésekkel ellentétben hosszan tartó baráti kapcsolat fűzte össze.

Kapcsolatukba enged bepillantást Albert Camus levele, amelyet Jean-Paul Sartre-nak írt, és amely nemrég egy könyvből véletlenül került elő. A kézzel írott szövegre nem sokkal Camus halála után, egy Sartre által 1966-ban publikált és szerkesztett, mindössze hatvan példányban megjelent kötet egyik példányában találtak rá.

A levélen nincs dátum, a szakértők szerint valószínű, hogy az 1943 és 1948 közötti időszakban keletkezett. A dokumentumra Hervé és Eva Valentin orléans-i könyvkereskedők találtak rá, amikor Camus-kiállításra készültek a dél-franciaországi Lourmarinben. A nemrég előkerült levél új megvilágításba helyezi a két férfi kapcsolatát, amelyet eddig feszültségekkel teli és rivalizáló viszonyként tartottak számon.

Ronald Aronson amerikai Sartre-kutató szerint a levél felbukkanása nagy jelentőségű, mert ellentétben áll azzal, amit egyes szerzők eddig írtak, és azt bizonyítja, hogy Camus és Sartre között hosszantartó baráti kapcsolat volt.

A levelet szeptember 3-tól mutatják be a Camus születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon Lourmarinben, a francia Riviérán, ahol élt, és ahol a sírja is található.

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau  hamarosan bejelentheti lemondását

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan bejelentheti lemondását

Olyan döntés hozott a leköszönő Biden, ami nem csak Trumpnak, de nekünk is fájhat

Olyan döntés hozott a leköszönő Biden, ami nem csak Trumpnak, de nekünk is fájhat

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény