szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Camus A pestis című regényét a járványhelyzet miatt ismét nagy érdeklődés övezi, most pedig egy olyan szöveget olvashatnak az írótól a magyar olvasók, amely a regény előmunkálatai során született.

Mától 30 napig érhető el a Nyugati tér blogon (nyugatiter.blog) Albert Camus Bátorítás a pestisdoktoroknak című szövege. A fordítást Dunajcsik Mátyás készítette, októberben szintén az ő újrafordításában jelenik meg a Nobel-díjas szerző egy másik munkája, A bukás.

A Bátorítás a pestisdoktoroknak című szöveg most először olvasható magyarul, ezt a töredéket egy másik szöveggel együtt 1947-ben publikálta az író a Cahiers de La Pléiade folyóiratban Jegyzetek A Pestishez (Archives de La Peste) címen. Camus nagy valószínűséggel 1941-ben írta, hat évvel A pestis megjelenése előtt, és a regényhez végzett előmunkálatok részét képezi.

Az elmúlt hetekben, a koronavírus-járvány világméretűvé válásakor Albert Camus 1947-es regénye, A pestis a sikerlisták élére került Olaszországban (háromszor többet vettek belőle, mint korábban), Franciaországban egy hét alatt több mint 1600 darab fogyott, Japánban pedig kénytelenek voltak korlátozni a megvásárolható kötetek számát (egy ember csak egyet vehetett), és február óta több mint hétszer nyomták újra a regényt, így ez idő alatt több mint 150 ezer példányt értékesítettek belőle.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!